Hogyan építsünk ki biztonságos kötődést a gyermekünkkel?
HOGYAN ÉPÍTSÜNK KI BIZTONSÁGOS KÖTŐDÉST A BABÁNKKAL?
ezt az írást minden szülőnek látnia kell..
..
.
Könnyű ma bűntudatot érezni anyaként. Főleg ha a kötődés, a kötődő nevelés szóba kerül. Az anya kétségek között él: vajon mindent jól csinálok? Vajon a gyermekem jól kötődik hozzám? – kérdi magától. Pedig ez nem arról szól, hogy elrontjuk ha bizonyos kritériumokat nem teljesítünk, másnak kellene a fókuszban lennie a biztonságos kötődéshez. Ebben az írásban segít neked Djuroskáné Csabai Krisztina, gyermekpszichológus. Ez az írás a SZÜLŐAKADÉMIA (mi ez?) fejezetéből egy részlet, amely egy szakembercsoport anyaga 4 év alatti gyermeket nevelő szülők számára.
.
“MINDENT A KÖTŐDÉSRŐL ÉS A GYERMEKED VISELKEDÉSÉRŐL
.
KÖTŐDŐ NEVELÉS: EZ AZ EGY HELYES ÚT?
.
Nem. Ez egy út a sok közül, nem kizárólagos.
Sőt ha megértjük a kötődés kialakulásának folyamatát, látni fogjuk, hogy a kötődési rendszert teljes mértékben tudattalan folyamatok határozzák meg, amelyek a korai életkorban, döntően az első és második életévben alakulnak ki.
Számos kutatás bizonyítja, hogy a gyermeknevelésben az anyai kötődés minősége a döntő, ennek hátterén alakul ki az anyai gondoskodás, és ennek folyománya a gyermek kötődési minősége.
A kötődési rendszer egy komplex viselkedés- és érzelemszabályozási mód, amely meghatározza, hogy a személy milyen módon kezeli az intim, bizalomteljes, érzelmi kapcsolatait, de mindezt nem tudatosan teszi. Ez nem azt jelenti, hogy nem képes az anya jól instruált, előre meghatározott módon szervezni a viselkedését, hanem azt, hogy a folyamatra akkor van a legnagyobb hatása, ha képes az érzelmi helyzeteket reflektív módon kezelni, vagyis folyamatosan fenntartja a kontrollt érzelmei felett, figyeli azokat, értékeli és módosítja viselkedését a helyzetnek megfelelően.
Nem szabad tehát összekeverni az anyai kötődési rendszert – ami már kialakult – a gyermek kötődési rendszerével, ami most alakul ki.
Nézzünk egy példát, mert ez így nehezen érthető. Minden anya elfárad időnként, a csecsemő viszont ekkor is gondoskodást igényel. A fáradtság hatással van az egyén kapcsolataira, legtöbbször türelmetlenebbek leszünk, megjelennek a negatív érzelmek. A fáradt anya segítséget keres, amikor a csecsemőjéről való gondoskodás megterheli. Egyik esetben belebotlik a kötődő nevelés egyik alapelvébe, hogy tegye a csecsemőt a családi ágyba, ami jó a gyermeknek és az anyának egyaránt, így kipihenheti magát, míg a csecsemő közelség, érintés iránti és evési szükségletei is kielégülnek. Ebben a helyzetben az anya beteszi a csecsemőt a családi ágyba, ami mindkettőjük számára megoldást jelent. Vagyis figyelt aktuális állapotára („Fáradt vagyok.”), értékelte („Ki kellene pihennem magam.”) és módosította viselkedését („Beteszem az ágyba a kicsit, együtt fogunk aludni.”). Mindketten megnyugodnak és kipihenik magukat.
Nézzünk egy másik esetet, melyben a kiindulóhelyzet az előző, miszerint az anya fáradt és a csecsemője gondoskodást igényel, de nem botlik bele a kötődő nevelés egyik alapelvébe sem, és megkéri az apát, saját édesanyját, anyósát, testvérét és folytathatnám a sort, hogy segítsen neki, vegyen le róla terheket, hadd aludjon, amíg a segítő gondoskodik a gyermekről, ringatja, simogatja, énekel neki, és akár meg is etetheti a lefejt anyatejjel. Ebben az esetben az anya figyelt aktuális állapotára („Fáradt vagyok.”), értékelte („Ki kellene pihennem magam.”) és módosította viselkedését a támogató társas kapcsolatai segítségével („Segítséget kérek és kipihenem magam.”).
A fenti helyzetek két fontos dolgot rejtenek magukban: az első esetben az anya nem kapott segítséget, hiszen nem is kért. Lehet, hogy erre nincs lehetősége a körülményeik miatt (távol van a nagymama, sokat dolgozik az apa, nincs lehetőségük bébiszittert igénybe venni), de az is lehet, hogy úgy érzi, senki sem tud jobban gondoskodni a csecsemőről, mint ő. Ebben is van igazság, de előbb-utóbb azt a hiedelmet módosítani kell, ahogy a gyermek növekedik. Mivel az idő megy, a csecsemő is egyre hosszabban képes éjszaka alvó állapotban maradni, így az anyának nem kell olyan gyakran felkelnie, így kipihentebbé válhat.
Ez a helyzet újraértékelését követelné meg az anyától. Ha ez nem történik meg, az anyai gondoskodás nem reflektív, vagyis nem a kontextustól függ, mondhatnám azt is, hogy nem a csecsemő vagy gyermek fejlődési szükségleteinek, hanem az anyai gondoskodás ideájának függvénye. Ez egy nehéz mondat, és nagyon provokatívnak érezhetik a szülők. Mégis érdemes egy kicsit elgondolkodni rajta és alapul venni, hogy a csecsemő- és kisgyermekkor egy nagyon dinamikus fejlődési folyamatban zajlik, ehhez kellene alkalmazkodnia az anyai gondoskodásnak.
A második esetben egyrészt az anya bízik az őt körülvevő társas támogatóhálóban, másrészt képes segítséget kérni. Mindkettő arra utal, hogy az anya biztonságos kötődéssel jellemezhető.
A kisbaba megfelelő gondoskodásban részesül és megnyugszik, az anya pedig kipihente magát. Mindkét esetben megtörtént a gyermek szükségleteinek kielégítése, a gyermek megnyugodott, az anya kipihentté vált. Az első esetben kötődő nevelést alkalmazott az anya, a második esetben nem, de ugyanúgy kielégültek a gyermek szükségletei (közelség és érintés iránti igény), vagyis a gyermek kötődési rendszerét nem zavarta meg semmi. Hogy miért nem, ahhoz meg kell értenünk a kötődés kialakulásának folyamatát.
.
HOGYAN KÖTŐDIK EGY GYERMEK?
.
A kötődés interaktív folyamat, nem csupán a gyermek kötődési rendszere aktiválódik a szülést követően, hanem az anyai kötődési viselkedéses rendszer is, vagyis maga a kötődés egy dinamikusan alakuló kölcsönhatás eredménye.
A csecsemő kötődési rendszere akkor aktiválódik, amikor számára ismeretlen helyzettel találja szemben magát, ismeretlen személy veszi körül, ismeretlen hely vagy ismeretlen, így kiszámíthatatlan esemény. Ebben a helyzetben a csecsemő a szülő – elsődleges gondozó – közelségét igényli, legtöbbször belecsimpaszkodik anyjába. Az anyai gondoskodói rendszer szintén akkor aktiválódik, amikor az anya úgy érzékeli, hogy a csecsemő veszélyhelyzetben van. Ez nem csupán azt jelenti, hogy a baba egyedül maradt a pelenkázón és leeshet, hanem azt is, hogy olyan személyek vagy ingerek veszik körül, akik az anya szerint a csecsemőt megijeszthetik vagy veszélyesek lehetnek rá. Ilyenkor az anya a csecsemőbe csimpaszkodik, és nem ereszti karjából, nem távolodik el tőle. Ez a helyzet a kívülálló számára érthetetlennek tűnhet, mivel az ijesztő és fenyegető ingert (személyt, helyzetet, stb.) ő nem érzékeli, csupán az anya szubjektív megítélésén múlik. Ismét hozzunk példát. Az anya dühös a saját szüleire, mert véleménye szerint nem megfelelően nevelték őt, ő mindenképpen máshogy szeretné csinálni a saját gyermekével.
Természetes módon mégiscsak találkozik nagyszülő és unoka, de a szülő számára a nagyszülő „veszélyes” közeg, így nem adja a kezükbe, nem távolodik el a csecsemőtől. A csecsemő ennek a távolodásnak a szabályozására nem képes, ezt a szülő teheti meg, vagyis különbséget kell tennünk az anya számára ijesztő és a csecsemő számára ijesztő tárgyak, személyek, események között.
Amennyiben a csecsemő számára az anya biztosítja a megnyugtatást, modellt nyújt ahhoz, hogyan kell az érzelmeket szabályozni, akkor is, ha kezdetben ezt a megnyugtatást ő biztosítja. Kialakul egy belső meggyőződés a csecsemőben – preverbális szinten, szavak nélkül –, hogy a világban bízhatok, félelem és veszély esetén segítséget kérni és kapni megengedhető – ez maga a biztonságos kötődés, vagyis annak biztos tudata, hogy a világ egy biztonságos hely, ahol olyan kapcsolatok vesznek körül, melyben nem kell aggódnom és félnem, hogy megbántanak.
A természetes érési folyamat előrehaladtával a csecsemő elkezdi felismerni anyja arcát (kb. 6-7 hónap) és tudja, hogy baj esetén ő segít, vagyis elsődleges fontossággal bír ekkor a szülő jelenléte.
És a csecsemő nem tudja, hogy ha az anya nincs jelen, akkor nem véglegesen tűnt el, vissza fog menni, mert nem tudja emlékezetében tartani a szülő vizuális képét. Ha nincs ott, soha többé nem is lesz – hiszi, kétségbeesik és addig sír, amíg fel nem tűnik újra a szülő (szeparációs szorongás), akiről tudja, hogy a megnyugvása forrása. A szülő pedig síráskor odamegy a gyermekhez és megnyugtatja, tovább növelve azt a hitet, hogy baj esetén segítséget nyújt, érzelmileg elérhető.
A kötődés akkor lesz biztonságos, ha a szülő észleli, vagyis kellően szenzitív a gyermek jelzéseire, helyesen értelmezi azokat, és viselkedését ennek megfelelően szabályozza.
