Barion Pixel
0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

5 evős gyerektermék, amit nem ajánlok (ált.)

Tudtad?

Lukasz Rebeka
dietetikus, csecsemő-szülő kapcsolati konzulens, a Kiskanál Kommandó alapítója Évek óta foglalkozik gyerekekkel, személyesen és online egyaránt segítve a szülőket. A célja, hogy a szülők etetés helyett megtanulják táplálni gyermeküket. Fő érdeklődési területe a koragyermekkori táplálási problémák és a hozzátáplálás. Nagy hangsúlyt fektet a legújabb szakmai ajánlásokra és a fejlődésre, ezért rendszeres résztvevője és előadója a hazai gyermekgyógyászati konferenciáknak. Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete Egészségértés díját 2018-ban vette át a Kiskanál Kommandóért, amely könyveit és kisokosait a Házi Gyermekorvosok Egyesülete és a Magyar Gyógyszerészi Kamara szakmailag ajánlja.

Vannak olyan eszközök a boltok polcain, amelyek a gyerekek számára az evést megnehezítik, vagy kifejezett veszélyt jelentenek számukra.

Az evés tanult viselkedés.

Lehet ezt egyszerűbbé tenni, de számos eszköz inkább akadályokat jelent a kicsiknek.

Gondoljunk a járásra, majd a futásra- a gyerek ezt is megtanulja. Különböző talajokon, néha elesve. Először feláll, lépeget, kapaszkodik, jár, futkos, stabilan fut és lépcsőzik váltott lábbal. Egymásra és gyakorlásra épülő tevékenységek ezek.

Segíthetünk neki ebben, hátráltatni nem szoktuk. Hátráltatás lenne mondjuk flip flop papucsot ráadni minden nap, vagy direkt akadálypályát építeni a lakásban (pl. akkor léphet, ha megnyom egy gombot). Furcsa lenne, nem igaz? Akkor miért tennénk ezt az evéskor?

Jöjjön most 5 olyan eszköz, amelyet én rendszeresen nem ajánlok az 1-6 évesek számára sem:

  1. Etetőszékek.

Már a neve is fura, hiszen a gyereket nem megetetni kellene, hanem segíteni önállóan, ügyesen enni. Ehhez viszont alapvető a jó ülés (mint nagymozgásos pozíció), erre épülő kismozgás (pl. rágás/fogás). Ha a piramisunk alapja, az ülés nem jó, semmi más sem lesz jó. Stabil lábtámasz, térd hajlítva, családi asztal köldök felett picivel- mindenkinek ez a kényelmes és biztonságos az evéshez, legyen akár 16 hónapos akár 16 éves, vagy 6O éves. De minek babaszék, ha van a világon gyerekszék, ami egészen addig jó lesz, míg a gyerek nem éri el a felnőtt magasságot?  Ez kb. 15O cm, eddig neki NEM lesz jó a felnőtt étkezőszék. Ha abba ültetjük: ficánkol, el akar jönni, rugdosódik, lóbálja a lábát, maszatosan eszik, mivel nem jó a teste és a keze koordinációja.

A jó gyerekszék:

  • folyamatosa állítható- a lábtartó és ülőrész magassága ÉS a szélessége is (állítani is kell őket havonta, majd félévente),
  • tökéletes pózt biztosít mindenhez, aminek a stabil ülés az alapja: ez az evés, az írás tanulása, gyurmázás, színezés, stb- tehát NEM etetőszék, hanem gyerekszék. Ezért a székről a gyereknek nem az evés jut eszébe, ami nagyon előnyös.
  • megtérül, hiszen kb. 1O-15 évig használjuk, ami a legfontosabb, és legtovább használt tárgy az egész gyerekkor alatt. Én ezért feleslegesnek tartom az etetőszékeket, mert max. 1-2 hónapig PONT jók, utána vagy nagyon, vagy kicsik, és a lábtámaszuk nem állítható (max 3 magasságban)
  • a lábtámaszára RÁ LEHET állni akár 13 akár 33 kg a gyerek, nem borul rá. A lábtámasz kis fellépőként is funkcionál.
  • tök stabil, állítható, és mindig a gyerek méreteihez alkalmazkodik, így biztosítva, hogy a gyereknek a pózra legalább ne kelljen figyelnie (ha kell: ficánkol, ki akar jönni, feszülnek az izmai, rossz nyelni).
  • Ajánlom: Hauck Alpha szék, drágább kategóriában Stokke Tripp Trapp (de még mindig olcsóbb, mint pl. sok babakocsi, amit nem 1O-15 évig használunk). Nem kell hozzájuk szerintem ekkor sem már tálca, stb, csak a szék.
  1. Játszótányérok

Start—evés—nyeremééény!

Az a jó rengeteg szakmai szervezet szerint (pl. WHO, AAP), ha a gyermek MAGA SZABÁLYOZZA azt, hogy mennyit eszik. Nem jár „nyeremény”, ha mindent megeszik! Mert az evés nem verseny, nem kell dicséret érte, vagy megvesztegetés.  Azért egyen, mert jól esik neki, és annyit, amennyit akar. Így kialakul az egészséges szabályzás, amit nem ír felül egy eszköz.

Rengeteg kutatás vonatkozik arra, hogy a szokások felülírása akadályozza az önszabályozást, mint alapvető készséget.

A múlt, hogy „egyél meg mindent, ami a tányérodon van!”.. Helyette szedjünk neki kevesebbet, és annyit egyen, amennyit szeretne. Ha válogatós a gyermek, nem megoldás ez a módszer, nekik vannak technikák, melyeket javaslunk ITT.

Ajánlom azokat az osztott tányérokat, hiszen ezek segítségével pont jó a kínálás változatossága, bevizsgáltak, tökéletes a kialakításuk, a kicsik imádják őket.

2 éves korig EZT ajánljuk, 2 éves kortól suliskorig EZT.

  1. Hamisítványok, nem ellenőrzött étkészletek

Két ok miatt nem jók: összetétel és forma.

  • Összetétel: vannak a boltokban olyan tányérok, kulacsok, amelyek káros anyagot tartalmazhatnak. Vagy kioldódnak ezek belőlük hő (meleg étel) vagy sav (pl. narancslé) hatására. Ha meleg étel kerül rájuk, gond lehet. Ha mikróba teszed, gond lehet. A mosogatógép sokukat teljesen tönkre teszi. Sajnos szúrópróbaszerűen ellenőrzik csak őket.
    A bambusz termékekkel is volt már gond, konkrétan a bambusz összeragasztásához használt ragasztóval. Hírekre példa ITT, itt, itt, itt, és folytathatnánk oldalakon át..
  • Forma: mivel csak hasonlítanak eredetileg kitalált, díjnyertes termékekre amelyeket mérnökök-evésterapeuták kísérleteztek ki, de nem azok- baromi magas a peremük, rossz a kialakításuk (mivel az eredeti termékek formája le van védetve, ettől el kell térniük), emiatt a gyereknek a vállát fel kell emelnie, ha enni akar (feszülés- a vége, hogy nem akar annyit enni, mert elfárad).

Gondoljunk arra, mekkora a gyerek: kisebb a keze, mint egy felnőtté. Tök fontos, hogy ezzel át tudja fogni a kulacsot, poharat, ha jól akarja tartani, ne legyenek nyújtva az ujjai. Vagy az osztott tányér stabil legyen, a pereme épp jó magasságú. Igen, némely gyerek bármiből tud enni, de mi felnőttek sem keverőtálból és merőkanállal eszünk, a legnagyobb korsóból iszunk..

Minden részlet számít, amiket ajánlunk konkrét termékek azok ITT láthatók. A kevesebb több, elég 1 kulacs, nyitott kispohár, osztott tányér.

  1. 36O-as kulacsok

Az atipikus izommozgás azt jelenti, hogy a gyermek valami olyat csinál azért, hogy igyon/egyen, amit amúgy nem kell csinálni. Ami nem tipikus később sem, és így olyat tanul, ami módosítja a normál ajak/nyelvmozgást.

A helyes ivástechnikánál a nyelv szabadon mozog. Nem dől rá egy „csőr”, hosszú valami, és az ajkak is szabadok. Az ajkakat nem kell odanyomni valamihez.

A 36O fokos pohárkák zöménél sajnos oda kell a felső ajkakat nyomni, akkor jön belőle a folyadék. Vannak technikák, ahogyan ez helyesebben is használható (a gyermek nyelvének, alsó ajkának mindenkori helyes pozícionásával), de inkább azt mondom, ezt a verziót rendszeresen nem ajánlom.

Ami jó, az a szívószálas kulacs. A szívószál vége legyen kicsi (mi sem kapjuk be felnőttek a szívószálat, igaz)? Én a leginkább EZT ajánlom 2 éves korig, 2 éves kortól pedig EZT.

Cumisüvegből való ivást a fentiek miatt szintén nem ajánlom. A helyes szívószálas kulacs megtanítja a helyes ivási technikát, ami segít a nyelésben, artikuláció fejlődésében.

  1. FÉM szívószál

SOHA nem ajánlom ezeket! A gyerekek ülve is néha vicceskednek, arról nem beszélve, ha nem ülve isznak ezzel. A fém nagyon kemény, komoly biztonsági kockázat.

Nemrég sajnos egy 4 éves kisfiúnak majdnem az életébe került a használata. Mivel lyukaszthat is, ha a gyerek úgy mozdítja a fejét (vagy megbotlik..), lefejeli. Az adott esetben a gyerek nyaki artériáját lyukasztotta át, de szerencsére megmentették.

A kisfiú a teraszukon egy kis joghurtot kortyolgatott fém szívószállal. Hitelen elvesztette az egyensúlyát, elesett, és sajnos majdnem belehalt. Az esés ereje miatt a fém szívószál a nyelvén keresztül a torkába fúródott, átfúrva a jobb nyaki artériát – ez az, ami vérrel és oxigénnel látja el az agyat.

Először senki nem tudta, mi történt. Nem volt nagy sérülése, a szívószál a joghurtban maradt (és joghurtos lett), nem volt nyoma a problémának elsőre. A nővére sikított, aki látta a balesetet, ekkor ment oda anyukája, aki csak vért látott a gyerek arcán. Azt hitte, beütötte az arcát vagy a száját, esetleg megharapta magát.

Megérkezett a kisfiú apukája (aki amúgy belgyógyász), és elkezdte ellátni. Ekkor vette észre, hogy nagyobb a baj, mint hitték, de még nem tudta, mi a pontos oka a vérzésnek. Jöttek gyorsan a mentők, és bevitték a legmagasabb traumaaktivitást jelezve a kórházba. 13 perc alatt értek be, ami extrém gyorsnak számít azon a környéken.

A traumatológus azt nyilatkozta, hogy 3O éve dolgozik a szakmában, de ennyi vért ő még nem látott.. A kisfiúnak nem volt már mérhető vérnyomása, rengeteg vért vesztett. Ekkor kérdeztek rá a szülőknél, hogy volt-e valami, ami sérülést okozhatott a gyereknek? Ekkor jött a szívószál, és bizonyosodott be, hogy tényleg átszúrta az artériát, és fennáll az agyi károsodás esélye. Intubálták, vérátömlesztést kapott, és egy nagyon bonyolult eljárással elzárták a lyukat (a combján keresztül bevezetve). 45 perc alatt mentették meg az életét.

A kisfiú 1 hétig volt intenzíven. Egy darabig nem tudta mozdítani bal oldalán a végtagjait, mára ez javult, csak néhány ujjával vannak még nehézségei. Most, szeptemberben ment már suliba, és hihetetlen módon felépült. (forrás, kép)

Az orvosok is felhívják a figyelmet, hogy ezt el lehet kerülni, NE használjunk gyerekeknél fém vagy kemény szívószálat!!!

Előfordulhat, hogy a gyerek ivás közben sétálgat. Ekkor ha egy kemény fém cső a szájánál/nyakánál, fejénél nagyon veszélyes.

Használjunk biztonságos, puha szívószálat, és próbáljuk meg ülve ivásra szoktatni a kicsiket.

Még a Starbucks is azt tanácsolja a szülőknek, hogy ne használjanak gyereküknél fém szívszálat. A cég 2O16-ban ezért 2,5 millió fém szívószálat hívott vissza, mivel több gyerek szája megsérült a fém szívószálak miatt!

_________

Összességében

nem kell ezt túlgondolni, csak bízni azokban, akik a mai tudás alapján már ismerik, milyen eszközök támogatják a gyerek evését. Hogyan lehet ezt élvezetesebbé, könnyebbé tenni, hogy ne ezen múljon.. Hogy a szülő se aggódjon, hogy milyen anyagból lehet vajon a tányér, vagy eltörik-e, elhasználódik-e 1 hónap alatt. Hogy a gyerek jól tudja használni.

Sajnos sok gyártó, kereskedő csak azt nézi, hogy a termék cuki ÉS olcsó legyen, könnyen eladható. Nem veszik figyelembe (vagy nem járnak eléggé utána) az anyagának, formájának, védjegyeknek, ellenőrzésnek. Hasonló az eredetihez, mi baj lehet!? ..

Mi éppen ezért ajánljuk kizárólag azokat, amelyeket saját gyerekeinknek is nyugodt szívvel adunk szülőként ÉS szakemberként is. A kevesebb több, de a kevés legyen minőségi, hiszen ha gond van vele (forma, anyag), a gyerek egy nagy 5x részesül belőle, ami már problémát, megakadást okozhat az evésében. Mi mellettük tesszük le a voksunkat – LISTA- .

FRISS

Segítünk legyetek 6 hónapos vagy 6 évesek.

ÚJ KISOKOS

KISOKOSOK

Ingyenes letöltés