Barion Pixel

A válogatósságtól a gyermekkori evészavarig

A válogatósságtól a gyermekkori evészavarig

Sok gyermekről azt gondolják szülei, hogy rosszul eszik. A gyermekek harmada érintett lehet egy olyan problémakörben, amely a normál válogatós fázistól a komoly evészavarokig terjed. Ha az aggódó szülő bármely csoportnál nem megfelelő tanácsokat kap, és ebből kifolyólag nem jól reagál, annak következményei lehetnek.

A legapróbb, átmeneti zavar is tud súlyossá válni, és a súlyos evészavar is el tud fajulni oda, hogy végül a gyermek csupán 1-2 féle ételt eszik meg, míg végül akár szondatáplálásra szorul.

A megfelelő tápanyagbevitel minden gyermeknek fontos, hiszen a korai években alapozódik meg az egészsége, növekedése, fejlődése. De emellett az ételekhez, evéshez való egészséges kapcsolat kialakítása is ugyanilyen fontos! Ez sokszor nehézségekbe ütközik, ezért a gyermek-szülő segítségre szorul.

Tudjuk, hogy szülőként és szakemberként is nehéz differenciálni az evéshez kapcsolódó zavarokat: „ez még normális? Lépni kell?” Éppen ezért segítséget szeretnénk nyújtani evészavaros gyerekekkel dolgozó szakemberekként a szisztematikus megközelítésben, hogy megkönnyítsük a gondolkodást, a szükséges lépéseket. Két segítséget ajánlunk:

  1. TÖLTSD LE A „MIT TEGYEK, HA NEM ESZIK A GYERMEKEM” Kisokost (teljesen ingyenes!), amelyből melyben megismerteted, hogy mi számít normál és azon túli evési viselkedésnek, működésnek, milyen evéssel összefüggő zavarok vannak, és ezeket hogyan differenciáljuk. Hogyan lehet a tápanyagokat biztosítani, melyek ezek pontosan, és milyen játékos technikák léteznek válogatósság esetén.

LETÖLTÖM A VÁLOGATÓS KISOKOST

A videóban található módszer elsajátítása segíthet visszatalálni a békés, családi étkezésekhez.

STOP VÁLOGATÓSSÁG RÉSZLETEK

Lukasz Rebeka
Lukasz Rebeka
dietetikus, csecsemő-szülő kapcsolati konzulens, a Kiskanál Kommandó alapítója Évek óta foglalkozik gyerekekkel, személyesen és online egyaránt segítve a szülőket. A célja, hogy a szülők etetés helyett megtanulják táplálni gyermeküket. Fő érdeklődési területe a koragyermekkori táplálási problémák és a hozzátáplálás. Nagy hangsúlyt fektet a legújabb szakmai ajánlásokra és a fejlődésre, ezért rendszeres résztvevője és előadója a hazai gyermekgyógyászati konferenciáknak. Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete Egészségértés díját 2018-ban vette át a Kiskanál Kommandóért, amely könyveit és kisokosait a Házi Gyermekorvosok Egyesülete és a Magyar Gyógyszerészi Kamara szakmailag ajánlja.

OKTÓBER 18.

ÚJ KISOKOS

KISOKOSOK

Ingyenes letöltés

error: Vedd fel a kapcsoaltot velünk, ha szeretnéd átvenni anyagainkat.