Ne bánts, problémáim vannak az evéssel!

-nyílt levél a felnőtteknek egy válogatós kisgyermektől-

.

.

Kedves Felnőtt!

.Én egy olyan kisgyerek vagyok, akinek az evés nem megy olyan könnyen. A közvélekedéssel ellentétben ez nem azért van, mert rosszul viselkedem. Nem is azért, mert Anyukám elrontott valamit.

Te, Felnőtt, aki mindig jobban tudod, hogy mi a megoldás! Képzeld el a világomat!

Képzeld el, hogy utálod a pókokat vagy rettegsz tőlük, és rá vagy kényszerülve, hogy naponta 5x a szádba vegyél egyet és lenyeld! Mert mindenki más is ezt teszi. És mert anyukádat rábeszélik, hogy „meg KELL KÓSTOLNIA, vagy legalább nyalja meg!”

.

Ítélkezés előtt tanítok neked pár fontos dolgot:

  1. Tudnod kell, hogy a táplálkozás az egyetlen olyan fizikai feladat, amely egyidejűleg használja fel az összes izmomat, az összes szervrendszeremet, és érzékszervemet. Előfordulhat néhányunkkal, hogy ez nem megy, vagy fáj, illetve korábban fájt.

  2. Tudnod kell, hogy a táplálkozásom attól is függ, hogy milyen készségeim vannak, hogyan fejlődöm, milyen emlékeim vannak, mit kapok enni, és egyáltalán milyen a családom és a környezetem. Attól is, ha anya rossz tanácsokat kap, és kétségbeesésében hallgat rájuk.

  3. Nem viselkedem rosszul, amikor bizonyos ételeket nem tudok megenni. Sokszor előfordul, hogy akarom, de nem tudom. Nem tudok megfelelni és emiatt szomorú vagyok, azt gondolom, valami baj van velem.

  4. Nem feleslek veled Felnőtt, amikor az oviban nem kérem az ebédet. Nem vagyok szemtelen, és nem akarok nehézséget okozni, csak próbálom elkerülni, ami nekem túl nehéz. Neked tényleg olyan nehéz az üres tésztára (amit imádok) nem rakni pörköltszaftot? Megértelek, nekem is nehéz. Megszoktam, hogy csak kenyeret kapok, amíg Apukám értem nem jön.

  5. Hallom, amikor az Anyukám sír, vagy az Apukám ideges emiatt. Lehet, hogy nem úgy növekszem, mint a többiek, sőt, az is lehet, hogy nagy vagyok és még puha pocikám is van, mégis nehéz a szüleimnek. Nem értik meg őket, sajnos sokszor a doktornénik és a nagymamáim sem.

Biztos, hogy ismersz olyat, mint én. A kutatások azt mutatják, hogy 5-ből 1 gyerek az első 7 életévében küzd valamikor az evéssel. Sajnos csak körülbelül a felüknek sikerül jól növekedniük rendesen úgy, hogy nem kap az anyukájuk és apukájuk szakmai, személyre szóló segítséget.

Ha szeretnél jobban megismerni, bővítsd a látókörödet és olvasd el a Kiskanál Kommandó anyagait (itt itt itt és ITT például). Remény és kiút van ebből az egészből (Rebeka néni is tud segíteni ITT), kérlek ne gondold, hogy a megoldás az ételek megnyalogatása vagy szép tálalása. A pók pók marad akkor is, ha tüllszoknyába öltöztetik.

Felfedező evő szeretnék lenni, aki bátor és nem hagyják magára! Otthon, a Nagyinál, a bölcsiben, az oviban és a suliban ugyanúgy elfogadnak, de támogatnak is, mindennapos pókcsípések nélkül. Az fájna az Anyukámnak is, és nekem is szokott, évekig.

Köszönöm, ha segítesz, és elküldöd ezt az írást az ismerőseidnek! Hátha jobb lesz a világ! 🙂