Hozzátáplálás 4-6 hónapos babáknál
Az optimális időzítés
Nem egyetlen napról van szó, hanem egy időszakról. Arról, amikor a baba anyatejes/tápszeres táplálása kiegészítésre szorul már, de nem csak a tápanyagok miatt, hanem az allergénbevezetés miatt is fontos a megfelelő időzítés.
Minden baba, minden baba-mama páros más, és ez ettől szép. Van egy egészséges tól-ig határ (ITT), ami nem rugalmatlan.
A hivatalos, nemzetközi állásfoglalások „6 hónapos kor körüli” időt írnak (amennyiben a baba rendelkezik ekkorra már a fejlettségi jelekkel-általában már igen), nem véletlenül. 6 hónapos körüli, nem napra pontosan 6 hónaposan. Mindegy ilyen szempontból, hogy szoptatott vagy tápszeres a baba, hiszen a tápszeres babák sem érnek meg hamarabb erre a folyamatra.
Az alább olvasható egyéni tulajdonságokat figyelembe kell venni, és visszatérni oda, hogy a baba jelzései, temperementuma döntő ebben a kérdésben (is).
Egy 2024-es metaanalízis (268 tanulmányt néztek át!) több korábbi szakirodalmat, tanulmányt átvizsgálva azt találta, hogy 6 hónapnál korábban elkezdett hozzátáplálás növelheti a testtömegindex (BMI) pontszámát, túlsúlyt/elhízást okozhat. A túl kései hozzátáplálás eszerint (6 hón túli) növelheti a vérnyomást, csökkentheti a testmagasságot, a BMI-t, és a nagyon kései (8 hón túli kezdés) szintén az életkori magasságot csökkentheti. Ugyanígy a korai kezdés a félrenyelés esélyét növeli, nyilvánvaló okból, a kései pedig az alultápláltságot okozhatja.
Az alap a megfelelő időpont választása a hozzátáplálás megkezdésére. ÁLTALÁBAN ez a 6 hós kor egy fejlett, nem magas allergia-kockázatú babánál.
Ezt nem csak a legfrissebb ajánlások alapján lehet tudni, hanem onnan is, ahol a baba éppen tart, milyen készségekkel, fejlettséggel rendelkezik. A kettőt összevetve kapjuk meg a legjobb, legideálisabb időpontot. Nem kell korán kezdeni rutinból, csak nagyon ritka esetben, akkor is orvosi indok miatt (bővebben a kezdésről). Ami biztos: 4 hós kor előtt biztosan nem kell kezdeni, és szuper, ha nem is húzzuk el 7 hós kor utánra a kezdést (akkor is, ha csak 1-1 falat).
MIÉRT KELL A HOZZÁTÁPLÁLÁS, mi a 3 cél?
- Minőségi kiegészítése az anyatejnek/tápszernek (CÉL3). 6 hónapos kor után önmagában ezek már nem nyújtanak elég tápanyagot egy kisbaba táplálására. Nem egyik napról a másikra természetesen, és nem is úgy értve, hogy rosszabbak lesznek. Az anyatej is ugyanolyan jó marad, de a gyermek testsúlykilogrammra vetített igényei változnak meg (pl. folyadékigény). A vasraktárak ekkorra már terminusra született babák esetében is kimerülnek, éppen ezért nagyon fontos a hozzátáplálás megfelelő összetétele (nem maradva a burgonya-répa-alma szentháromságon, és végképp nem maradva a püréken hónapokig. Az állagokról ITT).
- Fejlődés (CÉL2). Új készségek, képességek, melyekhez mind tapasztalat kell: azaz evés. 🙂 Hogyan továbbítsa a nyelvével a pürét, majd nyelje le? Hogyan kanalazzon? Hogyan fogjon meg, tegyen a szájába, rágjon meg 1-2-3-4-soksok foggal egy falatot? Mi van, ha nem kellemes, hogyan kell kiköpni? Nekünk, felnőtteknek ezek egyértelmű készségek, a babáknak ezt mind maguktól kell megtanulniuk.
- Egészség, allergiaprevenció (CÉL1). A gyakori táplálékallergénekkel való találkozás a megfelelő időben, mennyiségben csökkenti a későbbi allergia, atópiás dermatitis kialakulásának esélyét. Az allergénekkel való találkozásnak ekkor, szájon át van itt az ideje. Bővebben ITT.
CÉL 1: ALLERGÉNEK ÉS HOZZÁTÁPLÁLÁS KEZDETE
Ez az egyik legfontosabb cél, és ezt nagyon gyakran el szokták felejteni ennél a kérdésnél. Például sok babát, ha BLW-vel táplálnak, vagy azt a tanácsot adják a szülőnek, hogy a hozzátáplálás még „ráér” ezt sajnos nem veszik figyelembe, így kihagyva a hozzátáplálás legnagyobb ziccerét, ami az allergiamegelőzés.
AZ EVIDENCIA VILÁGOS, minden szakembernek az ajánlások alapján már ezt kell követnie:
Az életkorilag biztonságos (krém az ételbe keverve/pasztává őrölve és ételbe keverve) formában A BABÁKNAK TALÁLKOZNIUK KELL A FÖLDIMOGYORÓVAL 4-6 hós kortól kezdve.
A KORAI ALLERGÉNBEVEZETÉS EGYÉRTELMŰEN CSÖKKENTHETI AZ ÉTELALLERGIA KIALAKULÁSÁT, A FÖLDIMOGYORÓ KORAI BEVEZETÉSE 81%-kal csökkenti a földimogyoró-allergia kialakulásának esélyét.
FIGYELEM: ha a baba középsúlyos/súlyos ekcémában szenved (nem 1-2 pötty, erre van pontrendszer!!), ÉS/VAGY ha igazolt tojásallergiája van, lássa a bevezetés előtt gyermek-allergológus, hiszen lehet, hogy neki más módon (az is lehet, hogy 6 hónál korábban) kell bevezetni a földimogyorót, hogy védve legyen.
FIGYELEM: nem lehet elkerülni a földimogyoróval való találkozást, hiszen bejuthat a baba szervezetébe belélegzés útján is (egy szobában ha ilyet fogyasztottak akár napokkal korábban, de ilyen a repülő, a busz, az osztályterem, stb. is!), vagy sérült bőrön keresztül is (pl. ekcéma).- ezeken a kapukon bejutva SOKKAL SÚLYOSABB reakciót adhat, mint szájon keresztül!!
Éppen a fenti miatt, ha van egy 6 hónál kisebb babának, aki anya ölében azért támasztva tud ülni, de nagyon csúnya ekcémája van, nagy szakmai hiba azt mondani allergológus nélkül, hogy ráér a hozzátáplálás még, hiszen kicsi. Itt a földimogyoró miatt ügyelni kell, hogy lehet egy hamarabbi időpont a babát védené, de ez csak minimális (anyatejjel/tápszerrel) összekevert földimogyi pasztát (2tk, azaz 2 g protein) jelent, nem igazi evést. Azzal a 6 hó körüli időt jobb megvárni a baba fejlettsége miatt, de a földimogyoró bevezetés más tészta!!
Földimogyoró bevezetése, technikája ITT olvasható, ennek háttere is.
A többi allergén (tojás, hal, tejfehérje, szója, dió, mandula, stb.) és a glutén bevezetése szintén 6 hós kor körül kezdődhet a szakirodalmak szerint (ne a baba legelső falata legyen ezek közül, erre valók a bázisok – ha az allergológus viszont a korai -6hó előtti- bevezetést kéri, előfordulhat hogy első falat étel lesz) . Az étrendbe bevezetés nem 1x-i adás, hanem többszöri, kis mennyiség, emelve az adagokat, és heti rendszerességgel (heti 2-3 alk.) utána kínálva a babának.
Ha bármi kérdésed van, kételyed, a gyermek-allergológusok segítenek!!!
CÉL2: ENNI TANULÁS
Amikor enni tanul a baba, nem csak a tápanyagok miatt kínáljuk a finom falatokkal. Sokkal több van ebben és sokkal fontosabb, mint hogy alma vagy barack legyen az elsőként kínált étel.
Az evésről az egyik legáltalánosabb mítosz az, hogy könnyű és ösztönös.
Az evés valójában a legösszetettebb fizikai feladat, amelyet egy ember végezhet. Evés közben felhasználjuk a test összes szervrendszerét: az agyat és a koponyaidegeket; a szív és az érrendszert; a légzőszervi, endokrin és anyagcsere-rendszereket; a test összes izmát és az egész gyomor-bél traktust. Csak a nyeléshez szükséges 26 izom és hat koponyaideg. Az evés az egyetlen feladat, amelyet a gyermek teljesen önállóan tesz meg, ehhez minden érzékszervének egyidejű koordinációjára van szüksége.
A fizikai koordináció kezelésének képessége ösztönösen kezdődik, de csak az élet első hónapjában.
A baba öt-, ill. hathónapos kora után az evés valójában már tanult viselkedés. A szülő segíti vagy éppen hátráltatja ebben, ő a kapocs. Ő a minta, a baba innen tudja, hogy ez az evés, így néz ki, ezt és ezt így esznek, ekkor esznek.
Sok készséget kell segíteni a sikeres , ezek:
- testtartás stabilitása
- orális-motoros készségek (püréket eleinte még szívó mozdulattal eszi, majd halad az egyre fejlődő nyelvmozgásokkal a darabos ételek evéséhez)
- rágási készségek (szopástól a csámcsogásig, rotációs rágásig)
- szenzoros készségek (lehetővé teszik, hogy a gyermek tolerálja az „érzést” a szájában, ízeket, tulajdonságokat)
- koordinációs készségek (önálló evés a cél, minél hamarabb)
- szülői készségek (ösztönzik a babát a tapasztalatszerzésben és biztosítják az érzelmi-, fejlődésbeli-, és tápanyagszükségleteket, szenzitíven reagálnak az éhség/jóllakottság jeleire).
.Száj-kézmozgás, koordináció miatt ekkor ajánlott eszközök (pici száj, pici kezek, pici befogadó-képesség a pofiban):
-
- a babának arra van szüksége, hogy felfedezze a szájával és a kezecskéivel egyaránt az ételeket
- sima kispohárból tanítsd inni a hozzátáplálás elején (babavíz, nem tea vagy gyümölcslé), de ez néhány korty lesz csupán általában
- (7-9 hónapos korában jöhet a szívószálas itató (ezt a márkát szeretjük) , ehhez a szívószálból való ivást meg kell tanítanod neki (pürével először, majd vízzel, majd jöhet a pici kulacs melyben rövid és puha a szívószál, a nyelve hegyéig ér, nem tovább)
- nem ajánljuk rendszeresen: csöpögésmentes poharak, csőrös itatók, olyan szívószálas itatók amelyekben szelep van (nem megfelelő nyelvhelyzet, technika rögzülése). Cumisüvegből sem itatunk vizet.
- pl. nem gyümölcslé!- lásd Hozzátáplálási Kisokos): kanál a szülő kezében (Start kanál). Kanál nyelének tartása párhuzamosan a talajjal, a gyermeknek a fejét nem kell előre-, vagy hátrabiccentenie, szemben ülünk vele. Pár hét múlva jöhet a NumNum Előkanál szett. Ez a NUMNUM Blw-nél is használható (itt is vannak pürék, pl. krumplipüré, joghurt, stb.)
- NINCSENEK a pürében pici, puha darabok sem (később sem, vagy darabos vagy pürés az állag, de ne keveredjen, hiszen ez öklendezést vált ki általában).
- összetétel: lásd Kisokos illetve a BABAMENÜ tervezős videónkat. Először egy összetevős, majd kettő, aztán törekedj arra minél hamarabb, hogy tápanyagban dús (szénh., feh., zsiradék is rendszeresen ill. mikroelemek, vas) legyen .
Stabil posztúra/testtartás: ENÉLKÜL EL SE KEZD, nem biztonságos, félrenyelhet könnyen a baba (próbálj meg döntve nyelni).
-
-
- nélkülözhetetlen a kényelmes és biztonságos evéshez minden életkorban
- kitámasztva ekkor még, hiszen még nem képes megtartani a súlyát és nem is ültetjük. Általában a legelején az a legjobb, ha a szülő ölében ül a pici baba, a szék még általában ilyenkor nagy neki. A kezdés után kb 4-6 héttel jöhet általában egy szuper szék, amely állítható hónapról hónapra a gyermek méreteihez képest.
- a stabil hát-, és oldal-, és lábtámasz miatt a pozíció jó, a nyelés, az evés rendben lesz
- nem etetünk félig ülő helyzetben, vagy fejet megbiccentve (a kanál szemből érkezik a baba szájához, nem fentről), akkor sem, ha jól a baba talpa (ezt meg kell támasztani)
- ajánlom, legalább a gyermek 12 éves koráig jó lesz a kezdetektől: : Stokke TrippTrapp vagy Hauck Alpha Plus.
- Gyermek etetőszék helyett gyerekszék 12 évre a kezdetektől (Stokke TrippTrapp/ Hauck Alpha +kis ülőbetétpárna bele Cosy névvel – magas az ára, de évtizedekig jó és tartós- le kell mérni az étkezőasztal magasságát otthon, hogy passzol-e alá! Nem csak a póz miatt kell, az is fontos, hogy a gyermek ezt magától fel tudja venni majd ha ott tart a fejlődése: a lábtartó egy mini lépcső lesz, amelyre rálép, ráhelyezi a testsúlyát és magától felül/leszáll a székből. A szék nem borulhat fel ekkor.
- Ha a baba nem ül, jöhet ekkor még az ölben táplálás (baba talpát anya combja megtámasztja), vagy ha már ügyesen négykézlábazik a baba, a Cosy betétes Hauck szék. Nem terheli meg a gerincet 1-2 hét, az evési biztonság itt a legfontosabb.
- EZT olvasd el a legjobb székekről
-
.
Orális készségek
-
- a kanalat ne dugd bele a baba szájába. Finoman érintsd a FELSŐ ajkaihoz (alsóhoz érintve nyelvkilökést okozhat), és hagyd, hogy ő „kapja be”, és fogyassza el róla a falatot. Legyen aktív részese a táplálásnak!
- ne törölgesd a baba száját, arcát popsitörlővel (más fog az eszébe jutni róla, zsíros érzetet hagy ott és illatos is), kanállal a felesleget se kanalazd le (ösztönöset ki fogja ekkor nyitni a száját, így megakasztva az evést)
- a babának meg kell tanulnia: mozgatni az ételt a szájában és lenyelni azt (öklendezés és nyelvkilökés nélkül), a nyelvét egyik oldalról a másikra mozdítani, majd az ételt a moláris fogak/íny területére juttatni, hogy majd ott rágja, ha eljön az ideje
- akkor jöhet a következő falat, ha a baba az előzőt lenyelte, és érdeklődik továbbra is (mennyiséget ő állítja be)
- jól jöhet egy speciális rágóka, mely a fogzási fájdalmakat is csillapítja, illetve segít a rágás tanulában, száj/arcizmok erősítésében
- püréket kínálj először, így a baba megtanul először nyelni, aztán jön majd a rágás tanulása. Püréket enni más technikát igényel tőle, mint a szopizás vagy a cumisüvegből történő evés. Evésnél a nyelv segít a falatképzésben, úgy, hogy az étel mozgatását a száj elejéről hátrafelé segíti. Előfordulhat, hogy eleinte a baba még nem csukja rá a száját a kanálra, ez később is kialakulhat.
.
Szenzoros készségek
-
- hagyd, hogy a baba maszatos legyen, nem kell törölgetni (főleg nem popsitörlővel az arcát!). Az agy jelet kap arról, hogy a pofin lévő maszat maga az az étel, ugyanaz, ami a szájban van, így összekötve alakul ki a megfelelő érzet, hogy mi a teendő vele (evés/rágás).
- ne használj nehéz, mozgásban akadályozó előkéket. Ez nem egy műtét ahol mindent le kell takarni, hanem a való világ, nem kell megvédeni a babát a maszatoktól. 🙂 Könnyű, kicsi, vízhatlan előke vagy pamut a legjobb.
- az érzékelés koordinációját kívánja a babától az evés, ezek: látás, hallás, tapintás, szaglás, ízlelés, egyensúlyi helyzet, testtudat
- az ételeknek, italoknak nem csupán ízük van: egy őszibarack például virág-illatú, édes, szőrös, belül puha és más színű esetleg, levet ereszt, ha beleharapunk roppan a héj, elolvad a szájban, stb. (babához mérten ebből ő is rengeteget érzékelhet- persze héj nélkül)
- friss, házi ételeket preferáljunk, ne konzervált, a gyermeknél általában idősebb üveges bébiételeket, hiszen egy sor szenzoros élménytől/tapasztalattól elveszhetnek
- figyelj a hőmérsékletre, ami sósabb jellegű (nem sós, de pl. húsos-zöldséges menü)- legyen meleg de NE forró. Ami gyümölcs, az lehet szobahőmérsékletű, ami tejtermékes az lehet hűvös (nem jéghideg). Érje őt mindenféle hőmérséklet is
- vannak szuperérzékelő gyerekek (keserű), de elég ritka. Ők elutasítják a zöldségek egy részét a kezdetektől.
- ne ijedj meg, ha grimaszol. Neki ízrobbanás az őszibarack is! 🙂 Egyértelmű lesz, ha nem ízlik neki valami vagy valamiért nem nyeri el a tetszését: ki fogja köpni és tiltakozni fog. Ilyenkor kínálj mást, ne tukmáld, majd pát nap múlva próbáld újra valami mással vegyítve/más fűszerezéssel (igen, legyen fűszerezés pár hét múlva már!)
- olyan étel-kombinációk legyenek, amit mi is megennénk (pl. máj-körte fura, vagy csirkemell-dinnye szintén fura)
- szuper, ha az ingerek összeillenek, ezért a módosított családi menü szuper (pl. ha fokhagyma illat van a családi ebéd miatt és erre ő körtét kap, az nem passzol számára.. más az illat és más az íz/látvány)
Szülői készségek
-
- az újbóli expozíció/kitettség/kínálás a kulcs, hogy a gyermek sokféle ételt elfogadjon idővel
- ez ált. 8-10 alkalmat jelent, de nem egymás utáni napokon
- mutasd meg neki, hogyan kell enni, inni (kicsit elnagyoltan)
- mondd el neki, mit kap, mesélj az ételekről, alapanyagokról bármilyen pici is még (jelzővel ellátva, gyengéd szavakkal, azaz nem borjúpürének hívjuk, hanem szupererő husipürének)
- kóstold meg, amit adsz neki.
- Baba tálak
- szeparált, színes, lapos tálak (osztott tányérkák) : mindegyikben más étel (szeretem: EZPZ- itt kukkantsd meg, IKEA)
- mélyebb, színes tálkák (püréknek, köretnek, joghurtnak, stb.), jó, ha tapadásmentes
- Evőeszközök
- Start kanál: kezdetekhez, a szülő kezébe
- NumNum eszköz: 2 éves korig
- Ivás
- kis pohár
- szívószálas, kicsi kulacs (EZ A JÓ SZERINTÜNK IS)
CÉL3: TÁPANYAGPÓTLÁS
Nem az étel mennyisége, hanem az összetétele a döntő, a fontos. Nem gyümilé, nem krumpli hetekig, hanem fehérjék (húsok, tejtermékek, hal, tojás), vas (húsokban lévő szívódik fel jobban, a cékla-spenótból erre kevésbé építsünk!), kalcium (anyatej/tápszer mellett tejtermékek), vitaminok, rostok, ZSIRADÉKOK (olívaolaj, kókuszzsír, zsíros sajtok, vaj, avokádó, krémesen-összetörve és keverve valamibe: dió, mandula, stb.). Azaz 3-4 kanál is elég lehet, ha abban a tápanyagösszetétel jó, és lehet 200 g vizes almapüré és majdnem 0 tápértékű..
Az egyik leghíresebb, témával foglalkozó szakértő (Koletzko) által készített ábra, mely bizonyítéka annak, hogy a hozzátáplálás összetétele és mennyisége nem mindegy 1 év alatt sem (az ábrát használja a hazai és nemzetközi csecsemőtáplálási irányelv is).

.
-
- Ételek állagai ekkor:
- Pürés babánál, picit folyós de nem teljesen (méz-állag, de aztán hamar pürés állag) A PÜRÉBEN NINCS DARABKA, EZ TÖK SIMA!! VAGY ha a baba BLW-zik, puha falat (anya ujjai között könnyen összenyomható: ha BLW-s a baba, kérd szakember segítségét, de én először a pürékkel való tapasztalatszerzést ajánlom, ha csak néhány hétig is! BLW-nél kiemelten figyeld (amúgy is) az étrend összetételét (vasdús ételek, húsok, nagyon puha falatok, jól ülés, megfelelő kalória, stb. – ez a módszer szakmai felügyelettel működhet, ha a baba is vevő rá, szuper ötlet!).
- napi 1x, max 2x kínáld étellel, szoptatástól és tápszertől független (EZ AZ ALAP, tápszerből ekkor kb. 500-600 ml/24 óra általában, anyatejből igény szerint – de napi többször). A baba feladata eldönteni, mennyit kér az ételből, a szülőé pedig a megfelelő ételt biztosítani (ételfajta, helyszín, időpont).
- mennyiségek: NE legyen elvárásod, grammod, a baba annyit egyen, amennyit szeretne (akarata ellenére főleg nem etethető). Ha jó az összetétel, a dolgunk az, hogy ellenőrizzük a baba növekedését, ez mutatja, hogy a táplálás megfelelő-e (mindig ugyanakkor, ugyanúgy mérni, jó, ha szakemberre bízzuk ezt, és percentilis görbén vezetni. Pontosan, mert ha mondjuk a baba 1-én született, a következő hónapban pedig 15-én mérjük, ekkor már nem egy hónap múlva vagyunk, hanem 1,5 hónappal!) – ITT ELLENŐRIZD
- ha pürés a baba, ne pürézzetek sokáig (néhány hétig csak), amint a baba ülési pozíciója megvan, jöhetnek a puha darabos falatok, szintén tápanyagdúsan (később olvashatod, még nem itt a 6 hós cikknél).
- alapanyagok (lásd. Kisokos), tárolás- üveg tárolók, pl. Ikea/Tefal, stb)
- konyhatechnológia (finomságok készítése, lásd SEGÍTSÉG 1 éves korig): párolás, sütés, főzés, grillezés, fűszerezés, pürésítés, alaplé készítés- ezzel higíts, ha kell, NE VÍZZEL ez lehet zöldség alaplé is, menütervezés, stb.
- ételkészítés: Tefal Ingenio párolókosár (jobbnak tartom, mint a fémet: nem égeted meg magad vele és könnyű tisztítani), nagy teljesítményű turmixgép (pl. Kitchenaid, azért kell a teljesítmény, mert leginkább így lesz egynemű, krémes a püré, kevés légbuborékkal- ez hasfájást okozhat, pl. botmixer szokott). Tefal Ingenio edénykészlet (kis helyen elfér, lehet vele mindent: főzni, sütni, hűtőbe tenni, és tapadás mentes).
- 1. lépés: BÁZIS-ALAPOK (melyekbe könnyen keverhető bármi, vagy jó alap-kiegészítők, lehet belőlük többet enni rögtön): burgonya, édesburgonya, sült/párolt alma, gabonák, // ÉS utána: fehérjék, gyümik-zöldségek, húsok – ne a sorrendet nézd, hanem az idényt, az ízt, állagot, és ha lehet, te is hasonlót egyél (illat). 3-4 naponta jöhetnek folyamatosan az újdonságok.
- A bázisba minden más fontos tápanyag belekeverhető (pl. hús), variálható darabosan is kínálva, hiszen első hetekben biztos, hogy nem üres markapürét kínálunk a babának (szénh. szegény lenne).
- Ételek állagai ekkor:
-
-
-
- pl.: 1. nap: édesburgonyapüré — 3-4. nap: édesburgonyapüré sült pulyhahusival (nem időzünk a bázisalapoknál hónapokig, nincs önmagukban benne elég tápanyag!!!), 2 hét múlva: édesburgonyapüré, sült pulykahusival, vajjal, görög joghurttal (szénhidrát, zsiradék, vas, kalcium)– BLW-nél: sült édesburgonya hasábok– sült édesburgonya hasábok+ pulyka+zabpehely+tojásból fasírt rudacska, joghurt mellé.
-
-
-
-
-
- MIT NEM ADUNK?
- kerek/kemény/ragacsos ételek, falatok
- nyers hús/hal/tojás/pasztőrizálatlan tej/ TEJ ivásra 12 hós kor előtt (ételkészítéshez használható), MÉZ 12 hós korig, gyümölcslé (azért kis friss narancslével meg lehet csepegtetni a husit, de nem narancslé a reggeli önmagában:) ),
- MIT NEM ADUNK?
-
-
Előfordulhat, hogy a hozzátáplálás során nehézségek lépnek fel. Ezek megoldása egyéni, általában szakember bevonását/vizsgálatát igényli.
ÖSSZEFOGLALVA
Ha a baba nem magas allergiakockázatú, 6 hós kor körül kezdjétek el, jól üljön (öledben talpát támasztva vagy ha nagyon ügyes fejlett akkor a székben a spec. párnával, de NE megdöntve), tápanyagdús ételt kínálj az anyatej/tápszer mellé napi 1-2x, és egyél vele! 🙂
MI VAN, HA NEM MEGY?
Hozzánk az alábbiakkal szoktak jelentkezni a szülők hozzánk (RÉSZLETEK), általában ezek kombinációjával. Éppen ezért egyéni a megoldás mindig.
Nehézségek a hozzátáplálás elején (egyenként is, de általában együtt fordulnak elő):
- túl későn/korán kezdik el a baba táplálását
- a baba kilöki az ételt a nyelvével
- a baba öklendezik
- a baba nem fogad el 1-2 kanálnál többet
- a baba a szülő szerint „folyamatosan csak enne”
- a baba kihányja az ételt
- a babának bőrtünetei lesznek
- a baba zaklatottá válik
- a babának hasi tünetei lesznek
- a babának egyéb tünetei lesznek („ingerlékenység”, alvás változása, stb.)
- a baba széklete megváltozik
- napirend hiánya
- példamutatás hiánya
- speciális igényű baba (pl. koraszülött, diszfágia, reflux, tejallergia, stb.)
- a szülő/gondozó fél a táplálásról (tüneteket keres, fél a félrenyeléstől, stb.)
- a szülő félreértelmezi a baba jelzéseit (regulációs zavar)?
- a szülőnek nem megfelelőek/ korszerűek az ismeretei a baba szükségleteiről
- a szülőnek nem megfelelőek az ismeretei a baba evési eszközválasztásáról (nem jó az etetőszék, a pozíció, a kanál, stb.)
- a szülői etetési stílus elhanyagoló
- a szülő lelki okai, a múlt árnyai befolyása a gyermek táplálására
- rossz szociális körülmények
- nem/ vagy nem jól támogató környezet (ellentmondó tanácsok, Fb. csoportok?)
- a baba nem megfelelően gyarapszik (ELLENŐRIZNI A PCT-GÖRBÉN!)
- anya-gyermek kapcsolat zavarai
- anyai lelki problémák
- stb.
A fenti problémák zömére a weboldalon találsz megoldási lehetőséget, de ha bármelyik 2 hétnél tovább fennáll, irány a házi gyermekorvos, utána pedig mi is várunk titeket szeretettel a Gyermektáplálási Központunkba!
fAdSAA legújabb szakirodalmi alappal, csapatban dolgozunk, részletes anamnézis felvétellel, táplálási naplóval, videótechnikával egyaránt. Pszichológusokkal, gyógypedagógusokkal, gyermekgyógyász kollégákkal együtt segítjük a gyermekeket, családokat.
Ez az állapotfelmérés, ahol kiderül a szülői hozzáállás, etetési stílus, a gyermek egyéni jellemzői és fejlettsége, csecsemő-szülő kapcsolat megfigyelése, a baba táplálási igénye és temperamentuma, egyéni tanácsadási terve. Ezután jöhet az intervenció, ahol nem csupán az ételek fajtái és mennyisége van a központban, hanem a „hogyan” ugyanúgy (szülői és a gyermek oldaláról is).
FIGYELEM: A fenti írás nem helyettesíti az egyéni tanácsadást, az orvosi vizsgálatot!






