Ha a baba dobálja az ételt – mit lehet tenni?

4 tipp a változáshoz

írta: Lukasz Rebeka, dietetikus, szülő-csecsemő kapcsolati konzulens jelölt

.

Teljesen normális viselkedés az étellel való dobálás baba-, és kisgyermekkorban, de azért nagyon frusztráló. Leírtam neked, hogyan érdemes ezt kezelni, csökkenteni.

Az első néhány alkalommal vicces, mikor a baba ledobja az ételt. Általában a szülők/nagytesók nevetnek, a kutyus örül. Te felveszed a falatot, kedves hangon mondod: „jaj kicsikém, nem szabad, de kis cuki csibész vagy!”. Ám amikor ez 1OOx-ra fordul elő, és az étkezés játszmává fajul, általában már nem mosolyogsz. Úgy érezheted, hogy vesztettél. Mindenhol kajamaradék lesz, takaríthasz, közben a baba kimászik a székből, és oda az ebéd. Általában a te ebédednek is annyi.

.

Szinte minden nap megkérdezik tőlem a szülők, mit lehet tenni ez ellen. Igen, általában minden családban előkerül ez a téma. Vannak eleve nem működő módszerek, de van azért fény az alagút végén.

.

Miért dobálja?

.

Általában a kicsi fejlődésének egy része: kontrollt tanul és a finom-motorikus készségekkel együtt jár a dobás is. Azért megjegyezném, hogy kb. 7-8 hónapos kor alatt ez ritkán szándékos. Ha a baba ekkor (vagy még korábban) leejti a falatot a kezéből, javaslom megnézetni szakemberrel, hogy a fogását leellenőrizze.

A 8-9 hónapos, vagy idősebb babák tanulásának viszont a része. Kíváncsi, és ez így van jól:

„Vajon mi fog történni, ha ledobom?” „Vissza fog térni a spagetti?” „Hová fog lepottyanni, mi fog történni?”

Pár alkalom után ez már szándékos lesz- a kisgyermek kísérletezik, hogy milyen reakciót fog kiváltani a jelenlévőkből (szülők, tesók, nagyszülők, esetleg kutya, cica).

Sajnos könnyen válhat hatalmi harccá, ami mindenkinek rossz.

.

4 TIPP, ami segíthet, hogy megállítsd az étel dobálását gyermednél:

.

  1.  NE REAGÁLJ

Természetes, hogy egy baba és kisgyermek fel akarja hívni magára a figyelmet. Szeretik a reakciókat. Amikor megtörténik a dobálás, tegyél meg mindent, hogy teljesen természetes és nyugodt maradj. Tehát ne kiabálj, de ne is mosolyogj. Gondold azt, hogy véletlen Te ejtetted le a falatot, és úgy viselkedj (magaddal sem viccelődnél ilyenkor, és nem is mérgelődnél). Vedd fel az ételt, NE tedd vissza a gyermek elé, sem az asztalra. Mondd neki: „az étel az asztalra való”. „Az étel az asztalon marad”. “Hagyd a tányéron!”

Ne azt mond, amit nem akarsz, hogy tegyen („ne dobáld!”). Ez csak azt jelzi, hogy mit nem akarsz látni- neki biztosan tetszeni fog az ötlet. Ha viszont úgy fogalmazol, hogy mit szeretnél, mi történjen, ÉS az étel eltűnik (a szemetesbe)- a kicsi egy idő múlva nagyon gyorsan megtanulja, hogy „az étel az asztalra való”.

FONTOS: ne hagyd, hogy a kistesó/kutya/cica megegye, ami leesik. Ők is ki tudnak pozitív, humoros reakciót váltani a dobáló gyerkőcből, ami jelenleg ellened dolgozna. Az állatokat zárd el az etetés időtartama alatt az asztal környékéről, tesókat lsd. alább.

  1. HÚZD KÖZELEBB A CSALÁDI ASZTALHOZ és (HA TUDOD) VEDD LE A TÁLCÁT

Amikor a kisgyermekek felfedezik a gravitációt, és látják az etetőtálca szélét, ellenálhatatlan késztetést éreznek a kísérletezésre. A legtöbb etetőszéknek eltávolítható a tálcája. Ha leveszed, közel tolod a székét az asztalhoz, a családi asztalra helyezed a tányérját, nehezebb ám látni a padlót (persze kivéve ha az étkezőasztal átlátszó- terítőőő). Ha nem látja a padlót, egy változóval kevesebb. Jobban tud az ételre és az evésre összpontosítani, sőt, érezheti úgy, hogy végre ő is ugyanott eszik, mint a többiek, ez milyen kellemes. Kevésvbé különül el, immár minden családi étkezés teljesjogú tagja.

  1. VONJAD BE A CSALÁDOT

Igen, vonatkozzon a kommunikáció, reakció az egész családra: tesókra, nagyszülőkre, állatokra, bölcsis gondozónénire, mindenkire. Akkor tud hatékonyan működni ez a módszer, ha ők is „tartják magukat” hozzá- tehát a nagyi sem szidja le, mit nem szeretne ha  csinálna a kicsi, a papa sem nevet, ha a „kis komisz ledobja”, a macska sem ugrik a spagettiszószra és csúszik el benne, stb.

Tudasd mindenkivel, hogy nem működik, ha

-megzsarolják étellel

-a koszos, ledobott falatot mintegy büntetésből visszateszik a gyermek elé

-emiatt nem adnak neki enni, már az első ledobásnál kiveszik az evési szituációból büntetésből

-kiabálnak vele, leszidják amiatt

-az afrikai éhezőkről mesélnek neki

-főleg nem ha lefogják a kezét, rácsapnak ha ezt látják.

A fentiek kisebb-nagyobb károkat okoznak, de az biztos, hogy a dobálás megszűnni miattuk nem fog.

  1. FIGYELD A JELEKET

Lehet, hogy azért dobja le, mert tudatni akarja veled: „már nem vagyok éhes, köszi”. Amikor pl. elfordítja  a fejét, becsukja a száját, kilöki a falatot (ez lehet attól is, hogy nem ízlik neki!) egy kisgyermek/baba, jelentheti azt, hogy elég volt. Ezt tiszteletben kell tartani, hogy a kicsinek legyen esélye megtanulni, hogy tudja szabályozni az éhségét-jóllakottságát. Semmiképpen ne hagyd figyelmen kívül, mert így esélye sincs megtanulni, milyen az, ha önmaga tudja kielégíteni az éhség miatt keletkező igényét. Milyen, ha tele a pocak, és nem szükséges többet enni.  Milyen érzés “jóllakni”. Ne kövesd a kanállal, villával, az ő igényeire és jelzéseire támaszkodj. Az evés mindig történjen ülve!

A kicsi is érzik, mennyi ételre van szüksége. Mikor kell megállni. Nagyon káros, ha nyomást gyakorlunk rá emiatt, és hosszútávú következményekkel járhat (nem szeret enni, elutasítja az ételeket, rosszul viszonyul magához az evéshez, stb.).

.

Ha a gyermek jól fejlődik (hossz-, súlygörbén ellenőrizhető szakember segítségével), jó a kedve, nincs tünete, a szülő kínálja változatosan naponta a korának megfelelő időközönként és ételekkel (lsd. KÖNYV, KISOKOS), valószínűleg nincs gond a táplálásával. Fontos az összetételen és a mennyiségen kívül az étkezés/evéshez való hozzáállás megtanítása, a szabályzás „megengedése”. Elfogadod, ha nem kér. Elfogadod, ha nem ízlik neki (de próbálkozol máskor). Elfogadod, hogy jól lakott. Igen, akkor is, ha te úgy látod, csak pár falat volt. 

.

Amit ne fogadj el: gyanús tünetek (hányás, rumináció, gyakori öklendezés, véres széklet, súlyállás, nyelés „furcsasága”, rágás „furcsasága”, stb.). Ételcsoportok konstans, heteken át tartó teljes elutasítása (pl. húsok -és ha nem tudja elrágni a húst is egy jel kisgyermekkorban, zöldségek, stb.). Ilyen esetben mindig kérd gyermekorvosotok segítségét.

.

Kisebb adagokat kínálj számára, ne legyen tele a tányér: így is kisebb az esély a dobálásra. Maradj nyugodt, de határozott ha látod ezt a viselkedést. Tanítsd meg arra, mit szeretnél ha történne, mit szeretnél ha tenne („hagyd az ételt a tányéron”).

Gondolj bele, Te azért vagy ott vele, hogy erre megtanítsd. Hogy segítsd őt, mi is az az evés. Mi az, hogy korog a poci és milyen ügyesen tudja ezt kezelni magának. Milyen finomságok várnak rá még? A stresszt próbáld meg kizárni, állj hozzá pozítívan. Elvégre az evés is egy jó dolog, nem? Ha szerinted nem, érdemes megizsgálnod a saját hozzáállásodat az evéshez. Sok múlik a példamutatáson (a gyerekkel együtt, ülve evés, megjegyzések nincsenek az alakodra, súlyodra, élvezet, stb.). A kis antennáikkal leveszik, ha “anya utál enni”. “Anya szerint ez csak nyűg.” “Anya fél, hogy éhen fogok halni”. Érzik, megérzik ezeket. Érdemes megvizsgálnod ezért is, mit jelent számodra az evés.