0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

Így vált a hozzátáplálás rémálommá

Tudtad?

Lukasz Rebeka
dietetikus, csecsemő-szülő kapcsolati konzulens, a Kiskanál Kommandó alapítója Évek óta foglalkozik gyerekekkel, személyesen és online egyaránt segítve a szülőket. A célja, hogy a szülők etetés helyett megtanulják táplálni gyermeküket. Fő érdeklődési területe a koragyermekkori táplálási problémák és a hozzátáplálás. Nagy hangsúlyt fektet a legújabb szakmai ajánlásokra és a fejlődésre, ezért rendszeres résztvevője és előadója a hazai gyermekgyógyászati konferenciáknak. Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete Egészségértés díját 2018-ban vette át a Kiskanál Kommandóért, amely könyveit és kisokosait a Házi Gyermekorvosok Egyesülete és a Magyar Gyógyszerészi Kamara szakmailag ajánlja.

Alábbi esetet az anya kérésével és engedélyével közöljük, megváltoztatva a neveket. Tanulságos, ajánljuk a szülők számára.

„Már majdnem 5 hónapja volt, hogy a fiam utált enni. Most 13 hónapos. Igény szerint szoptatott baba volt mindig is, mi voltunk a teljes összhang. Csak ő és én. Aztán a védőnő azt tanácsolta 4 hónapos korában, hogy kezdjük el a hozzátáplálást. 1-2 kanál bio almalé volt az első. Azt mondták, a pihenőszékben kezdjük, amíg nem tud ülni. Sajnos félrenyelte az almalevet, köhögött összevissza, ettől én nagyon megijedtem, és hagytam a fenébe. A 6 hós státuszon a védőnő és a gyerekorvos is elégedett volt a súlyával, és úgy tudták, azért, mert már 2 hónapja eszi a püréket. Na persze. Valahogy féltem ettől az egésztől, de végül csak elkezdtük. Minden nap gép be, alma párol, pürésít, kész.  Ha nem akarta megenni az általuk előírt 180 grammot, azt mondták, észrevétlenül tegyem a szájába. Arni 1-2 hét után kiborult: csapkodott, el akarta venni a kezemből a kanalat, kilökte a kezemből. Harcolt velem, az anyjával. Üvöltött, ha nem kapta meg, amit akart, de olyankor minden maszatos lett és én ezt csak bírtam, de apa mikor hazajött, kikészült tőle. Azt mondta, az ő anyja ezt nem engedné, és az én feladatom a gyereknevelés. Én pedig kezdtem mélyre süllyedni minden egyes etetésnél.

A státuszokon a védőnő és a gyerekorvos is kérdőre vont, miért adok neki déli gyümölcsöt. Aztán, hogy miért adok húst. Miért adok tejterméket. Akkor mit adjak??? Telt az idő, és végre átjött hozzám a kétgyermekes barátnőm, aki érdekes dologra hívta fel a figyelmem az etetésnél, amit én észre sem vettem. A gyerek 3-4 falat után akar mindig kiszállni. Ekkor jöttem rá, hogy ez lehet, hogy nem normális.

Arni tényleg eszik pár falatot, aztán minden erőt bevet, hogy vége legyen, sír, kiabál velem. Fogalmam sem volt, mi ez, így szakember segítségét kértem. Ő alaposan megnézte Arnit, kikérdezett engem (apa nem volt hajlandó eljönni..), és elküldött gasztróshoz. Kiderült, hogy Arni refluxos, csendes reflux, és hogy már nagyon nem a kanalazásnál kellene tartanunk. Hogy a hozzátáplálásnál teljesen fals tanácsokat kaptam. Hogy az allergének nem jól vannak bevezetve és majdnem kicsúsztunk az időből. Hogy olyan nehéz Arninak enni, mintha talicskával akarnék hegyet mászni.

Három irányból kezelte a gyereket: egyrészt segített megtanítani Arnit önállóan, darabos ételt enni, másrészt a reflux miatt bevetettük a szükséges változtatásokat, harmadrészt kiderült, hogy kicsit elcsúsztam lelkileg mostanában.

Féltem, hogy nem tudom kontrollálni a fiamat táplálás közben, eltávolodtam apától, a szülés utáni depresszióm nem lett kezelve, így egyéni pszichoterápiára kerültem (pszichológushoz). Arni önálló evéséhez megtanítottak arra, hogyan lehet ez biztonságos és élvezetes, és végre a stressz úgy tűnik elmúlt. Ennek 2 hónapja. Most ott ülünk az asztalnál, kis székében, együtt falatozzuk a gofrit. Fogalmam sincs, mi lett volna, ha nem kérek segítséget.

Mindenki csak legyintgetett, hogy majd elmúlik, ne aggódjak, ez normális.

Nagyon nem volt az, a gyereknek a nem jó evéspóz miatt kellemetlen volt a nyelés, voltak evési traumái (nem tudtam, hogy nem lehet erőltetni az evést), nem volt jó mintája (azt mondták: az evés tanult viselkedés, szegénynek nem volt kitől tanulnia ezt), és fájt neki az evés egy ponton túl. Szenvedett ő is, meg én is.

Ha tudtam volna.. Hála az égnek rátaláltam a megfelelő szakemberekre, nekik köszönhetően egyenesbe jöttünk, gyógyulunk.

Ja, meg válunk, mert a házasságomról is a terápiám során kiderült, hogy sosem működött, és az űrt a gyerek sem gyógyította be. Előre nézünk, és elvárásoktól mentesen építjük magunkat, közben a szakemberek fogják a kezünket.„

::

A fenti eset a mi esetünk, egy a sokból, akiknél komplex probléma igazolódik. 18 hós kor alatt az evési problémáknak mindig van kontrét oka, és ez NEM az életkori sajátosság. Valahogy sokszor kerülünk akkor a képbe, amikor már baj van, a gyerek nem eszik, vagy tünetei vannak, ennek lehet az oka az, hogy a megfelelő táplálási feltételekről nem sokan beszélnek, csak az elvárásokról.

Csapatmunkában hiszünk, és persze a prevencióban, hiszen a fenti hibákat is el lehetett volna kerülni -a táplálásnál-, ha a szülő a megfelelő tanácsokat kapja a megfelelő időben. Ezért csináltuk meg a szülőknek EZT (KATTINTS), és igyekszünk tájékoztatni őket szakemberekként hiteles információkkal. A mi szakmai ismeretünk és az ő szeretetük segít a gyermeknek felfedező evővé válnia, és létrejön az etetés helyetti táplálás.

Alábbi esetet az anya kérésével és engedélyével közöljük, megváltoztatva a neveket. Tanulságos, ajánljuk a szülők számára.

„Már majdnem 5 hónapja volt, hogy a fiam utált enni. Most 13 hónapos. Igény szerint szoptatott baba volt mindig is, mi voltunk a teljes összhang. Csak ő és én. Aztán a védőnő azt tanácsolta 4 hónapos korában, hogy kezdjük el a hozzátáplálást. 1-2 kanál bio almalé volt az első. Azt mondták, a pihenőszékben kezdjük, amíg nem tud ülni. Sajnos félrenyelte az almalevet, köhögött összevissza, ettől én nagyon megijedtem, és hagytam a fenébe. A 6 hós státuszon a védőnő és a gyerekorvos is elégedett volt a súlyával, és úgy tudták, azért, mert már 2 hónapja eszi a püréket. Na persze. Valahogy féltem ettől az egésztől, de végül csak elkezdtük. Minden nap gép be, alma párol, pürésít, kész.  Ha nem akarta megenni az általuk előírt 180 grammot, azt mondták, észrevétlenül tegyem a szájába. Arni 1-2 hét után kiborult: csapkodott, el akarta venni a kezemből a kanalat, kilökte a kezemből. Harcolt velem, az anyjával. Üvöltött, ha nem kapta meg, amit akart, de olyankor minden maszatos lett és én ezt csak bírtam, de apa mikor hazajött, kikészült tőle. Azt mondta, az ő anyja ezt nem engedné, és az én feladatom a gyereknevelés. Én pedig kezdtem mélyre süllyedni minden egyes etetésnél.

A státuszokon a védőnő és a gyerekorvos is kérdőre vont, miért adok neki déli gyümölcsöt. Aztán, hogy miért adok húst. Miért adok tejterméket. Akkor mit adjak??? Telt az idő, és végre átjött hozzám a kétgyermekes barátnőm, aki érdekes dologra hívta fel a figyelmem az etetésnél, amit én észre sem vettem. A gyerek 3-4 falat után akar mindig kiszállni. Ekkor jöttem rá, hogy ez lehet, hogy nem normális.

Arni tényleg eszik pár falatot, aztán minden erőt bevet, hogy vége legyen, sír, kiabál velem. Fogalmam sem volt, mi ez, így szakember segítségét kértem. Ő alaposan megnézte Arnit, kikérdezett engem (apa nem volt hajlandó eljönni..), és elküldött gasztróshoz. Kiderült, hogy Arni refluxos, csendes reflux, és hogy már nagyon nem a kanalazásnál kellene tartanunk. Hogy a hozzátáplálásnál teljesen fals tanácsokat kaptam. Hogy az allergének nem jól vannak bevezetve és majdnem kicsúsztunk az időből. Hogy olyan nehéz Arninak enni, mintha talicskával akarnék hegyet mászni.

Három irányból kezelte a gyereket: egyrészt segített megtanítani Arnit önállóan, darabos ételt enni, másrészt a reflux miatt bevetettük a szükséges változtatásokat, harmadrészt kiderült, hogy kicsit elcsúsztam lelkileg mostanában.

Féltem, hogy nem tudom kontrollálni a fiamat táplálás közben, eltávolodtam apától, a szülés utáni depresszióm nem lett kezelve, így egyéni pszichoterápiára kerültem (pszichológushoz). Arni önálló evéséhez megtanítottak arra, hogyan lehet ez biztonságos és élvezetes, és végre a stressz úgy tűnik elmúlt. Ennek 2 hónapja. Most ott ül, együtt falatozzuk a gofrit. Fogalmam sincs, mi lett volna, ha nem kérek segítséget.

Mindenki csak legyintgetett, hogy majd elmúlik, ne aggódjak, ez normális.

Nagyon nem volt az, a gyereknek a nem jó evéspóz miatt kellemetlen volt a nyelés, voltak evési traumái (nem tudtam, hogy nem lehet erőltetni az evést), nem volt jó mintája (azt mondták: az evés tanult viselkedés, szegénynek nem volt kitől tanulnia ezt), és fájt neki az evés egy ponton túl. Szenvedett ő is, meg én is.

Ha tudtam volna.. Hála az égnek rátaláltam a megfelelő szakemberekre, nekik köszönhetően egyenesbe jöttünk, gyógyulunk.

Ja, meg válunk, mert a házasságomról is a terápiám során kiderült, hogy sosem működött, és az űrt a gyerek sem gyógyította be. Előre nézünk, és elvárásoktól mentesen építjük magunkat, közben a szakemberek fogják a kezünket.„

::

A fenti eset a mi esetünk, egy a sokból, akiknél komplex probléma igazolódik. 18 hós kor alatt az evési problémáknak mindig van kontrét oka, és ez NEM az életkori sajátosság. Valahogy sokszor kerülünk akkor a képbe, amikor már baj van, a gyerek nem eszik, vagy tünetei vannak.

Csapatmunkában hiszünk, és persze a prevencióban, hiszen a fenti hibákat is el lehetett volna kerülni -a táplálásnál-, ha a szülő a megfelelő tanácsokat kapja a megfelelő időben. Ezért csináltuk meg a szülőknek EZT (KATTINTS), és igyekszünk tájékoztatni őket szakemberekként hiteles információkkal. A mi szakmai ismeretünk és az ő szeretetük segít a gyermeknek felfedező evővé válnia, és létrejön az etetés helyetti táplálás.

FRISS

Ingyenes letöltés

error: Vedd fel a kapcsoaltot velünk, ha szeretnéd átvenni anyagainkat.