0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

Válogatós gyerekeknek ajánlott termékek

Tudtad?

Lukasz Rebeka
dietetikus, csecsemő-szülő kapcsolati konzulens, a Kiskanál Kommandó alapítója Évek óta foglalkozik gyerekekkel, személyesen és online egyaránt segítve a szülőket. A célja, hogy a szülők etetés helyett megtanulják táplálni gyermeküket. Fő érdeklődési területe a koragyermekkori táplálási problémák és a hozzátáplálás. Nagy hangsúlyt fektet a legújabb szakmai ajánlásokra és a fejlődésre, ezért rendszeres résztvevője és előadója a hazai gyermekgyógyászati konferenciáknak. Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete Egészségértés díját 2018-ban vette át a Kiskanál Kommandóért, amely könyveit és kisokosait a Házi Gyermekorvosok Egyesülete és a Magyar Gyógyszerészi Kamara szakmailag ajánlja.

– A gyermekdietetikus ajánlásával –

Kedves Szülők, Szakemberek, Gyerekek,

Szeretném ajánlani az általam ajánlott, alkalmazott termékeket válogatósság esetén. Hozzátenném, hogy szponzoráció mentesen.

Az alábbi termékeket én magam is használom az evésterápia alatt, persze személyre szabottan, hiszen nem mindegy, hogy az érintett gyermek:

  • milyen korú
  • milyen a természete
  • milyen tevékenységeket szeret
  • milyen az előtörténete
  • és milyen evészavara van: egyszerű válogatósság, vagy kifejezett evészavar (pl. ARFID). Utóbbi kategóriánál a cuki tálalás nem fog segíteni, de amit ajánlok, az a
  1. Játékok az ételekkel
    • lényege a szisztematikus deszenzitizáció, mely során a gyermek egy bizonyos módszert alkalmazva kerül kapcsolatba az ételekkel. Ha éppen ott tart a paradicsommal, hogy elfogadja a látványát, de nem érinti meg eszközzel sem, akkor pont ilyen játékokkal kezdünk, és lépésenként (max 32) haladunk a megevés felé.
    • alapja az expozíció: azt jelenti, hogy a gyermek hányszor találkozott az adott étellel. Látjuk, hogy minél több idő telik el a kínálások között, annál kisebb a valószínűsége, hogy a gyermek elfogadja az adott ételt. Minél inkább elkerüli egy ember az adott szorongást jelentő ételt (minél több idő telik el), annál biztosabb, hogy soha nem fogja elfogadni. Ez alapján az ember újra és újra tapasztalatot szerez /expozíció/ az adott étellel, így a szorongás kioltódik idővel
    •  PÉLDÁK- SZAKEMBER állítja össze:
      • érintés (eszközzel, ujjakkal, egész markával, stb.- pl. nyaklánc készítése borsókból)
      • archoz közelítés (pl. paprika távcső, Cheerios nyaklánc)
      • játékok arcon (pl. paprikaszemüveg)
      • játékok szájon (pl. ketchup rúzsként)
      • játékok szájon belül (pl. oroszlánfogak készítése paprikából, lefotózva a gyereket a nagy fogakkal)
      • stb.

2. Az ételek megismerése gondolati szinten is

A történetek segítenek a megismerésben.   A gyermeknek nem biztos, hogy egyértelmű, hogy a mandarinban gerezdek vannak, néha magok, fehéres héj, belül lédús, amúgy citrusféle, fán terem, stb– ezeket meg kell tapasztalnia, hiszen amit ismerünk, az nem félelmetes.

Ajánlom a következő köteteket is hozzá:

  • Harry Potter szakácskönyvek/sütiskönyvek (5+)
  • Olyan nincs, hogy a füleddel kóstolod meg az uborkát! (Babilon könyv 3+)
  • Lauren Child: Sohadesoha nem eszem paradicsomot (3+)
  • Szabadfi Szabolcs – Trogmayer Éva Labi, az erdő pékje – Kovászmesék receptekkel (3+)
  • Kalas Györgyi: Sandwich grófja és a nápolyi pizza (2+)
  • Aurélia Beaupommier: Varázslatos sütemények (5 év+)
  • Layn Marlow : Pocak csak a szedret szereti (O-3 év)
  • Netflix: Gofrincs és Mocsi
  • Vrébel Krisztina: Végtelen spagetti (4+)
  • Orbán Orsolya: Cófli receptes böngészője (3+)
  • Bori palacsintát/pizzát süt (3+)
  • Illatos böngészők (1+)

DE MI AZ A VÁLOGATÓSSÁG?

Megragadnám az alkalmat, hogy tisztázzam: a „válogatós” kifejezés negatív, már-már pejoratív, címkéző és megtévesztő. Nem lehet egy kalap alá venni a 2 éves „nem eszem meg mindig a zöldborsót” evőt a 2 éves, korábban huzamosabb ideig szondatáplált, vagy nyelőcsőgyulladás miatt nem evő, esetleg ARFID (mi ez?) evészavaros gyermeket.

Ahogyan a problémákkal küzdő csoport sem egységes, ezért a megoldás sem egyféle. Azonban fontos, hogy mindegyikük, sőt, minden gyermek számára az evés probléma-, stressz- és fájdalommentes tevékenység legyen, ahol nekik csak az a dolguk, hogy eldöntsék, ízlik-e az étel, és ha igen, mennyi esik jól nekik.

Az evésproblémák beavatkozása a probléma jellegétől, a gyermek személyiségétől, előtörténetétől, betegségeitől, és a családtól is függ. Fontos eleme minden esetben a játék, a kíváncsiság felkeltése.

A kíváncsiság, így a megismerés legyőzheti a félelmet, a hezitálást.

Ha a gyermeknek az adott étellel pozitív tapasztalata lesz játék útján, jó az irány.

.

A játéktevékenység működik, hiszen gyerekekről van szó. Fontos elem az evésterápiás folyamatban nálam az ételek megismerése is: amit a gyermek ismer, az már nem annyira félelmetes. Ha tudja, hogy a mandarin kerek, sima a felszíne, narancssárga, belül gerezdek és pici magvak vannak, ha szétnyomja, levet ereszt, fanyar illatú, lédús, akkor már nem annyira idegen. A szülőknek mindig azt tanácsolom, hogy higgyék el, nem kell kimondani, hogy „kóstold meg”, „tedd a szádba”, ez enélkül is menni fog, ha türelmesek és nem akarnak lépcsőket átugrani.

Most olyan termékeket ajánlok, melyeket a gyermekrendelések alatt használok, szeretik a kicsik. Ezeket a játékokat nem evés közben játsszuk, hanem mikor például gyurmáznánk, vagy festenénk, ezt csináljuk mellette. Minden nap leginkább. Akár a szenzoros diéta kiegészítéseként, akár a félelem leküzdéseként, de működnek. Persze minden gyermek más, és nem egyforma a siker záloga, de szeretettel ajánlom az alábbi tárgyakat.

.

Ingyenes, otthoni játékok:

  • Kiskanál Kommandó dínós játék (érintés)

Szükséges: dínók (mosható játékokat vessünk be, így az ismeretlen ételekkel a gyermek bátrabban játszik, hiszen ott lesz az ismerős figura is a játékban), főtt rizs (hideg-meleg, attól függ. Ha a gyermek nem szereti a főtt ételt /vagy a meleg dolgokat, melegebb-de nem forró!- rizs), ketchup, párolt brokkoli rózsák, nagy tálca.

Feladat: Vulkánkitörés imitálása. Mindenki játszik, nem csak a gyermek, anya/apa is. A főtt rizsből építsünk vulkánt, kézzel. Jöhet a tetejére a ketchup, ez lesz a láva. A brokkolik a kis fák. Jönnek a dínók, meneküldnek a láva elől, a brokkoli alá/mögé. Aztán a növényevő dínóknak megtetszik a brokkoli, falatozhatnak belőle.

Miért jó? A gyermek hozzányúl a rizshez, maszatos lesz (taktilis ingerek), a ketchup és a brokkoli más más állag, ha játék, menni fog az elfogadás sokkal könnyebben. Félősebb gyermekek eleinte csak a dínóikhoz fognak nyúlni, az ételhez nem, de egy idő múlva felengednek. Érzik az ételek illatát (szaglás), tapintják azokat, elfogadják érzékszerveikkel.

.

  • Kiskanál Kommandó mandarinos játék

Szükséges: mandarin gerezdek (min. 1O-1O db), 4 db kis tál, stopper vagy homokóra

Feladat: legalább két játékos. Az egyik a gyermek. Mindenki előtt két tálca, az egyikben x db (pl. 1O db) mandarin gerezd, a másik üres. Az a feladat, hogy minél hamarabb átpakoljuk a gerezdeket a másik tálba. Az nyer, aki a leghamarabb pakolja át. Mérjük stopperrel/ homokórával.

Miért jó? A gyermek az időmérés, a verseny miatt nem fog sokat gondolkodni a megérintésen, átlendül rajta, és nyer- elfogadja a kis keze a mandarint. Ez az érintés szintje. Jön hozzá az illat is, hiszen a mandarinnal erős az illata, melyet érezni lehet az egész játék közben.

Nehezítés, akkor, ha a gyermeknek az érintés már megy, jön a szája felé közelítés. Ugyanez a feladat, de az orrukhoz kell 1x érinteni a mandarint, aztán dobni a tálkába. Ha ez is megy gond nélkül, lehet megpuszilni, majd sokára ráharapni, stb.

Érdemes a gyermek szükségleteivel is tisztában lenni, hogy ne legyenek irreális elvárásaink. Ezeket ITT találod. 

.

Rágásfejlesztő: nem gondolnánk, mennyi gyermeknek okoz problémát a rágás. Az eredeti, amerikai ARK eszközök segítenek a megfelelő rágás gyakorlásában, feszültség levezetésében, az artikuláció javításában, állkapocs erősítésében. Nem sima rágókák, évekig hű társai lesznek a gyermekeknek. ITT találhatók.

Illatok, illatok mindenhol. Legtöbbször az illatok, szagok gondot okoznak a problémásan evő gyermekeknek. Ahhoz, hogy ezt csökkentsük, a megfelelő terv kell, melynek sokszor része a szagolgatás. Önmagában nem igazán lehet a problémás evést szenzoros játékokkal megoldani, ez nem ilyen egyszerű, de nagyon jó kiegészítés.

  • Illatos társasok. Szeretjük őket, bátrak a gyerekek, ha rajzolva vannak az ételek (nem fényképesek a kártyák), játékszituáció van, és menő társasok, plussz fontos, hogy a szülőket is bevonjuk. Kortól függően: ITT , ITT, ITT, ITT, ITT.  Bátrabbaknak: ITT. 
  • Illatos zsírkréták, filcek, gyurmák, slime: utóbbi kettő még a kezecskéken keresztül plussz ingert ad, a Scentos termékei (ITT) szerintem zseniálisak. Scentos, Scentosphere Illatlottó, illatos mesekönyvek, szappan, Kneipp fürdőtermékek, kézkrémek, Revlon Kids almás hajpray

+tipp recepteknél a menő tálalás segíthet. A tálalásnál ajánlom az osztott tányért, ami segíthet a hezitálás leküzdésében. Olyan kell, amit könnyű elmosni, ami biztosan nem tartalmaz káros anyagokat (és ezek hő hatására sem oldódnak ki belőle), vicces, és ezerféle tálalási lehetőséget rejt. Ilyen az eredeti EZPZ Happy Mat. Mi ezt Amerikából rendeljük, sok tízezer szülő és gyerek kedvenc, egyetlen tálalóeszköze (EZÉRT JÓ: KATT- 2 éves kortól EZ) , ( 6 hó-24 hó között EZ ajánlott). 

Ugyanilyen fontos a jó kulacs. Ezzel is segíthető a rágás, hiszen a használatával a gyerek a jó ivástechnikát tanulja meg. Nem csőrös, nem cucis, nem túl nagy, éppen a kis kezébe, szájába való, ezeket a fejlődésben nem hátráltatja. (A megfelelő kulacs ITT VAN)

Az jó ötlet, ha az adott szeretett mesefigura ételének/nasijának hívjuk az ételt, nálam például a Shrek tészta (fusilli minimális szósszal: fenyőmag+bazsalikom+olívaolaj+só+avokádó), a Sky nasi (céklás zabpehely golyó), Bing nyuszi falatkái (répás mini muffin) nyerni szoktak.

Valóban jó étkezőszék: Az evési pozíción állhat vagy bukhat minden. Mindegy, hogy 8 hónapos, 8 éves, vagy 😯 éves valaki, az evési pozíció ugyanolyan: talpak stabilan támasztva, térd a megfelelő szögben hajlítva, medence előre billenve, hát egyenes, fejtartás egyenes, asztallap a köldök feletti magasságban (nem sokkal feljebb!). A kicsi gyermeknek is ez, így tud biztonsággal, kényelmesen, stabilan (önállóan) nyelni, rágni, enni. Viszont ők növekednek, a magasságuk változása miatt a széket is folyamatosan állítani kell.

Az ajánlott székek erre is alkalmasak, és arra is, hogy a lábtartóra ránehezedjenek (kis lépcső, egyedül be-, és kiszállás), ne dőljön fel. A két szék a Hauck Alpha Plus (ITT) és a Stokke TrippTrapp. Mindkettőhöz jó a családi asztal, melynek magasságát vásárlás előtt mérjük le, hogy a szék beférjen alá.
Egy apuka mondta, és eszméletlen találó:

egy nem megfelelő evési pozícióban olyan lehet enni, mint magassarkúban futni. Megyeget, de nem az igazi.

Hangszál. (ITT) Olyan szívószál, amelynek a végén valami játék/jármű/figura (pl. T-rex) van, és amikor a gyermek szívja a folyadékot, hangot ad ki. Minden kisgyerek imádja, és külön ajánlom a szívószálas itatót mindegyiküknek. Jól megdolgoztatja a száj körüli izmokat, csak arra figyeljünk, hogy a szívószál részt a kicsi ne kapja be, csak a nyelve hegyéig érjen (le lehet vágni).

Bátorságpróba: mivel online rendelünk a legtöbben már élelmiszert is, ültessük oda a kisgyermeket: mit szeretne megpróbálni? Új édesség? Ezzel nem hinnénk, de erőt adunk neki. Ha egy újdonság bejött, bátrabb lesz a következő újdonságnál. A nasikkal általában nincs gond, és egyszerű erőtartalékot ad: például, ha eddig a gyermek milka csokit evett csak, mást nem mert, vegyünk milka csokis mini bonbont. Kóstoljon nyugodtan! Ha csak OREO-t eszik, jöhet a brownie-s, az epres Oreo, majd a vékony fajta, aztán egy másik kakaós keksz, majd a teljes kiőrlésű Győri Édes, a sima Győri édes, majd egyszer csak a Korpovit keksz. Szépen lassan, hasonló a hasonló után. A szaloncukorral ezt könnyebb elérni, kóstolgassunk együtt! Szeretjük még a Celebrations szetteket is. Igen, nasi, nem kell hetekig ezt enni, de egy félős, szorongó evő gyereknek hatalmas löketet ad, ha egy újdonságot bátor volt megkóstolni, és ez ízlett neki.

KNEIPP fürdőtermékek: (ITT) 3 éves kortól rengeteg fürdősó, habfürdő, tusfürdő, sampon van, nagyon jó minőségben (ekcémás fiam bőre is szereti). Nem műillatok, hanem valódi borsmenta/alma/sárkánygyümi/stb. A fürdővízbe téve csodát művel, a gyerekek nyitottak rá, és az almáról talán nem a kellemetlen tapasztalatok jutnak eszükbe, hanem az almás fürdő. Kapható online, a DM-ben, Rossmannban is. Felnőtteknek is ajánlom, nekünk is jár egy jó kis relaxáló fürdő.

Konyhai eszközök: segítsen a gyermek gyúrni, szaggatni, teríteni, amelyeket könnyedén elfogad. Tudja, hogy a tojásfehérjéből tud habot verni egy géppel? Tudja, hogy az élesztős tészta megemelkedik? Tudja, hogy a szalvéta melyik oldalra kerül? Tudja, hogy a mandarinban nem 2OO gerezd van? Tudja, hogy a paprikában magocskák vannak? Tudja, hogy a turmix tud bármilyen színű varázsitalt keverni? Ami nekünk evidens, neki nem biztos, hogy az. Amit ismer, attól nem fél.

Vonjuk be, ehhez pedig kaphat saját eszközöket: kötény, fellépő (segít, néhány gyereknek az asztal/munkapult és a feje távolsága túl kicsi, ha feljebb állnak, bátrabbak), sodrófa, kiszúrók (sajtot is lehet), mini muffinforma, színes kanalak, edények.

+1, anyagiakban nem mérhető fontos dolog: elfogadás. Nem belenyugvás, hanem elfogadás. Úgy szeressük, ahogy van. De segítsük, hogy a szorongás az evések alatt eltűnjön, annak nincs ott a helye. Jó hír, hogy az esetek zömében ez a szorongást okozó szörnyeteg eltüntethető. De nem zsarolással („csak nyald meg”), nem büntetéssel („ha megkóstolod, lesz csoki”), nem bűntudat keltéssel („egész nap főztem, neked csináltam!”), megtöméssel (képernyő, lefogjuk, megetetjük), és nem a probléma elfedésével (étvágy fokozók, multivitaminok, spec. tápszerek). Álljunk ki mellette mindenhol, az oviban is. Ne hagyjuk, hogy meg KELLjen valamit enni, kóstolni, ha ez neki szorongást, félelmet okoz.

A családi étkezések alatt ne kelljen megvárni, míg a többiek végeznek. Annyi ingert kapjon, amennyi neki optimális, ez az ünnepek alatt általában több a kelleténél.

Ajánlott termékek listája – gyermekdietetika

 

  • A vasat általában pótolni kell, ha például a gyermek nem eszik húst. Gyermekorvos segít beállítani ezt, de nem csak készítmények vannak, hanem vassal dúsított élelmiszerek is is (pl. Plasmon, Korpovit keksz, Oceanix kekszek, Milupa Biscotti, Fosfovit keksz, Hohes-C emelt vas tartalommal, alma-gránátalma-málna ízesítés, Kinella Gyümölcsital Pirosgyümölcs Nektár Vassal)
  • KÉSZÍTMÉNYEK (Orvossal egyeztetve!!!)
    • Globifer rágótabletta (3+) 9 mg/1 db, vas-szulfát, szarvasmarha hemoglobin por
    • Béres vitakid vas gumivitamin (3+) 11 mg/ 2 db, vas-szacharát
    • Vitafer liposzómás vas szirup (7 hó+) eltérő hatóanyagtart., Lipofer® vas-készítmény, vas-pirofoszfát
    • Pediakid Vas + B-vitaminok, szirup gyerekeknek (csecsemőkortól), 14 mg/2O ml, vas-pirofoszfát
    • Provio multi kids choco (3+), 3,5 mg/1 db- van benne más is, kalcium is.. vas-pirofoszfát
    • Bioextra Ferrovit Infant szirup (csecsemőkortól), 7 mg/ adag 2,5 ml, vas-pirofoszfát
    • Supradyn Immune Junior karamella (4+) 4,5mg/3 db- ajánlott 2-3 db kicsiknek, kalcium is van benne meg homoktövis, vas-fumarát
  • A kalciumot is pótolni szoktuk, ha a gyermek nem fogyaszt elég tejet/tejterméket (pl. Happy Day narancslé kalciummal, kalciummal dúsított kekszek, Fini-mini Virsli Sága, Béres VitaKid kalcium, Pediakid kalcium +D3 vitamin gyerekeknek stb.)
  • C-vitamin pótlása: ha a gyermek nem fogyaszt elég zöldséget/gyümölcsöt (Béres C+D Vitamin gumicukor  3+ , gyümölcslevek C-vitaminnal, stb.)
  • A fenti készítményeket dietetikus és gyermekorvosok segítségével kínáld gyermekednek, csak úgy ne!

__

Végezetül, ne parázzunk, tényleg ne. A jelenlegi helyzetben sokan otthon vagyunk az evéssel küzdő gyermekünkkel, fogjuk fel ezt egy lehetőségnek. Lehetőségünk van most arra, hogy segítsük őt, hogy a szorongás, félelem eltűnjön az asztaltól. Szívesen segítek ebben én is (ITT), alapvetés nálam, hogy a bizalom a helyére kerüljön. Ha pedig a kanapéról szeretnél válogatós gyeremeked táplálásáról tanulni, megismerni a trükköket, módszereket, EZT nézd meg. 

Segítséget akkor kérjünk,

  • ha a gyermek növekedésével gond van,
  • vagy/és ha egyéb tünetei vannak
  • vagy/és ha az evés állandó stresszforrás,
  • vagy/és ha öklendezik/hány/félrenyel evéskor,
  • vagy/és ha furcsa technikával eszik, stb.

Optimálisan az asztalnál töltött idő a bizalmon alapul: a szülő bízik a gyermeke érzéseiben és tiszteletben tartja azokat, a gyermek pedig bízik a szülőben, hogy számára kiegyensúlyozott étrendet biztosít.

Játsszunk a gyermekünkkel, nincs is mókásabb, mint a ketchupot használni ujjfestékként, a paradicsomokat mini labdának, a lencsét szenzoros játéknak, a reszelt sajtot búvóhelynek.

A lista bővül, nézz vissza időnként!

 

 

FRISS

Segítünk legyetek 6 hónapos vagy 6 évesek.

ÚJ KISOKOS

Ingyenes letöltés

error: Vedd fel a kapcsoaltot velünk, ha szeretnéd átvenni anyagainkat.