Kimért étel a tányéron, ami papíron, táplálkozás-élettanilag tökéletesnek tűnik, de lehet, hogy mégsem az igazi. 

JOGA VAN ELDÖNTENI EGY GYEREKNEK, mit kér enni?

Szerintem igen. Képzeld el a következőket:

1. Apa reggelizik. Előre kikészíted neki a tányérját, pontosan kimérve az adagokat, abból, amit jónak gondolsz számára. Mikor megkérdi, ehetne-e hozzá egy kis kenyeret, azt mondod: nem! Amikor megkérdi, kaphatja-e hozzá egy kis ketchupot, azt mondod: nem! Amikor megkérdi, mikor jön a kávé, készítheti-e már, mert kívánja, azt mondod: „csak ha megetted a reggelidet!”. Mikor eszik belőle, de ott hagyja a paradicsomot, leteremted, hogy „nem hiszem el, hogy nem etted meg mindet. Hogy gondolod ezt? Egész nap nem fogsz tudni koncentrálni, egész nap nem lesz a szervezetedben elég C-vitamin!” – APA vajon mit gondol?
2. Svédasztalos étterembe tartasz, alig várod, hogy kóstolgass. Ennek ellenére a pincér egy tányért tesz eléd, amin van 1-féle étel. Nem a kedvenced, megennéd, de nem erre vágysz most. Azt mondják, egy ilyen idős nőnek, ennyi fizikai tevékenységgel pont erre és ennyire van szüksége, a szakács 2 órája csak ezt készíti külön neked, más lehetőség nincs, hidd el, ez a jó neked. Mit teszel? Minek örülnél, a kóstolásnak, amit te irányítasz, vagy az előre megszabott tányérnak (mást nem kaphatsz, csak ami azon van!).
3. Munkahelyeden vagy, és nem választhatsz az étkezőben ételt, mivel mindenki csak egyfélét kap. A konyhásnéni kiméri, neked azt kell enned, hiába van nálad pénz, hogy rendelj valamit, hiába van egy bolt, nem ehetsz mást, csak amit kínálnak. És az a szabály, hogy mindent meg kell kóstolnod, ami ezen a tányéron van. Plussz, sajnos nincs más étel. Ez nem egyszer fordul elő, hanem minden munkanapon. Előre nem mondják, mi lesz az ebéded, ez az asztalnál derül ki. Mit érzel?

Pontosan. A legtöbbünk számára az evés a választás szabadságánál kezdődik. Tudom, mit kívánok, és azt vagy elkészítem, vagy megrendelem. Persze ismervén azt, hogy az ebédre nem lesz jó a dobostorta önmagában, de mégis, tudok választani. Egyik nap kívánom a gulyást, másnap lehet, hogy nem. Nekünk, felnőtteknek legalábbis általában van választásunk.

A gyerekek sem mások. Nekik is van ízlésük, preferenciájuk. Nekünk, szülőknek annyi a dolgunk, hogy 1-1,5 éves koruk előtt a lehető legtöbb finomságot megismertetjük (nem egyenlő megkóstoltatjuk) velük. Utána tartunk otthon mindig olyat, amit szeret. Megkérdezzük, mit kíván. Amikor van időnk, bevonjuk, recepteket találunk ki. Képeken mutatunk mondjuk vasárnaponként 2O-féle ételt, hogy válasszon, a héten melyikhez lenne kedve (legyen benne muffin, palacsinta, stb. is!).

Vagy, az autonómiát átadva van egy módszer, ami a legtöbb ovisnál, iskolásnál működik.

Az „ÜRES TÁNYÉR ELVE”, azaz az asztalon van többféle, összeillő étel, és mindenki azt, és annyit szed belőle, amennyit szeretne. Mindenki előtt üres tányér van. Például van husi, pékáru, saláta, savanyúság, szószok, sajt, friss zöldség, köret. Lehet, hogy a gyerek csak savanyú ubit kér egy kis husival, ez oké. Következő étkezésen lehet kompenzálni az előzőleg kimaradt szénhidrátot (pl. muffint/ zabkekszet/ joghurtot keksszel kínálunk, így pótolva lesz a kiesett szénhidrát).

Azért jó ez a módszer, mert támogatja a gyerekek autónómiáját. Tetszés szerint fedezheti fel az ételeket, és végül több ételt ismer meg (expozíció), minta 1-féle menü lenne minden nap. Ugyanolyan fontos, hogy az ételeket ismerje (illat, kinézet, forma, állag, stb.), akár kóstolás nélkül, de tudja, mi az a lángos, a rétes, a káposztasaláta, a grill sajt, stb.

Ha a gyermek erősen túlreagál az asztalon lévő illatokra, ezt a módszert módosítani kell (pl. tálalón /konyhapulton van a választék, máshol, mint az evés).

Nagyobb melónak tűnhet, de sokan jobban járnak ezzel. Ha van otthon mindig alap-fincsiség (pl graham toast, zabkeksz, magvak, öntetek, savanyúságok, friss gyümik és zöldségek) ezekkel bármelyik étkezés kiegészíthető. A gyerek feladata eldönteni (emlékezz, babakorban, de ekkor, ovis korban is!), hogy mit kér, és abból mennyit szeretne enni. A mi feladatunk csak annyi, hogy ezt biztosítsuk. Az üres tányér elvnél a nyomás végre eltűnik, a kontroll annál lesz, akinél kellene lennie, és a rugalmasság, a felfedezni vágyás megjelenhet végre.

Mert amit fura egy felnőttel tenni (a fenti példák megmosolyogtatják a legtöbb szülőt, hiszen nem így élünk szerencsére), azt fura ám a gyerekkel is. Neki is jár a választás lehetősége, persze a széles palettán belül. Ahol megfér a fánk, a csoki, az eper, a banán, a sajt, a toast, a zsemle, a kalács, a palacsinta, a muffin, a rántott husi, a zöldségsaláta, hiszen a változatosság a lényeg. Egyik étel sem egészséges, vagy egészségtelen önmagában, a változatosság a lényeg. Viszont egészségtelen kapcsolat létezik az evésben, és ez akkor jelenik meg, amikor a „kell” előkerül.