HOGYAN ÉPÍTSÜNK KI BIZTONSÁGOS KÖTŐDÉST A BABÁNKKAL?
ezt az írást minden szülőnek látnia kell..
..
.
Könnyű ma bűntudatot érezni anyaként. Főleg ha a kötődés, a kötődő nevelés szóba kerül. Az anya kétségek között él: vajon mindent jól csinálok? Vajon a gyermekem jól kötődik hozzám? – kérdi magától. Pedig ez nem arról szól, hogy elrontjuk ha bizonyos kritériumokat nem teljesítünk, másnak kellene a fókuszban lennie a biztonságos kötődéshez. Ebben az írásban segít neked Djuroskáné Csabai Krisztina, gyermekpszichológus. Ez az írás a SZÜLŐAKADÉMIA (mi ez?) fejezetéből egy részlet, amely egy szakembercsoport anyaga 4 év alatti gyermeket nevelő szülők számára.
.
“MINDENT A KÖTŐDÉSRŐL ÉS A GYERMEKED VISELKEDÉSÉRŐL
.
KÖTŐDŐ NEVELÉS: EZ AZ EGY HELYES ÚT?
.
Nem. Ez egy út a sok közül, nem kizárólagos.
Sőt ha megértjük a kötődés kialakulásának folyamatát, látni fogjuk, hogy a kötődési rendszert teljes mértékben tudattalan folyamatok határozzák meg, amelyek a korai életkorban, döntően az első és második életévben alakulnak ki.
Számos kutatás bizonyítja, hogy a gyermeknevelésben az anyai kötődés minősége a döntő, ennek hátterén alakul ki az anyai gondoskodás, és ennek folyománya a gyermek kötődési minősége.
A kötődési rendszer egy komplex viselkedés- és érzelemszabályozási mód, amely meghatározza, hogy a személy milyen módon kezeli az intim, bizalomteljes, érzelmi kapcsolatait, de mindezt nem tudatosan teszi. Ez nem azt jelenti, hogy nem képes az anya jól instruált, előre meghatározott módon szervezni a viselkedését, hanem azt, hogy a folyamatra akkor van a legnagyobb hatása, ha képes az érzelmi helyzeteket reflektív módon kezelni, vagyis folyamatosan fenntartja a kontrollt érzelmei felett, figyeli azokat, értékeli és módosítja viselkedését a helyzetnek megfelelően.
Nem szabad tehát összekeverni az anyai kötődési rendszert – ami már kialakult – a gyermek kötődési rendszerével, ami most alakul ki.
Nézzünk egy példát, mert ez így nehezen érthető. Minden anya elfárad időnként, a csecsemő viszont ekkor is gondoskodást igényel. A fáradtság hatással van az egyén kapcsolataira, legtöbbször türelmetlenebbek leszünk, megjelennek a negatív érzelmek. A fáradt anya segítséget keres, amikor a csecsemőjéről való gondoskodás megterheli. Egyik esetben belebotlik a kötődő nevelés egyik alapelvébe, hogy tegye a csecsemőt a családi ágyba, ami jó a gyermeknek és az anyának egyaránt, így kipihenheti magát, míg a csecsemő közelség, érintés iránti és evési szükségletei is kielégülnek. Ebben a helyzetben az anya beteszi a csecsemőt a családi ágyba, ami mindkettőjük számára megoldást jelent. Vagyis figyelt aktuális állapotára („Fáradt vagyok.”), értékelte („Ki kellene pihennem magam.”) és módosította viselkedését („Beteszem az ágyba a kicsit, együtt fogunk aludni.”). Mindketten megnyugodnak és kipihenik magukat.
Nézzünk egy másik esetet, melyben a kiindulóhelyzet az előző, miszerint az anya fáradt és a csecsemője gondoskodást igényel, de nem botlik bele a kötődő nevelés egyik alapelvébe sem, és megkéri az apát, saját édesanyját, anyósát, testvérét és folytathatnám a sort, hogy segítsen neki, vegyen le róla terheket, hadd aludjon, amíg a segítő gondoskodik a gyermekről, ringatja, simogatja, énekel neki, és akár meg is etetheti a lefejt anyatejjel. Ebben az esetben az anya figyelt aktuális állapotára („Fáradt vagyok.”), értékelte („Ki kellene pihennem magam.”) és módosította viselkedését a támogató társas kapcsolatai segítségével („Segítséget kérek és kipihenem magam.”).
A fenti helyzetek két fontos dolgot rejtenek magukban: az első esetben az anya nem kapott segítséget, hiszen nem is kért. Lehet, hogy erre nincs lehetősége a körülményeik miatt (távol van a nagymama, sokat dolgozik az apa, nincs lehetőségük bébiszittert igénybe venni), de az is lehet, hogy úgy érzi, senki sem tud jobban gondoskodni a csecsemőről, mint ő. Ebben is van igazság, de előbb-utóbb azt a hiedelmet módosítani kell, ahogy a gyermek növekedik. Mivel az idő megy, a csecsemő is egyre hosszabban képes éjszaka alvó állapotban maradni, így az anyának nem kell olyan gyakran felkelnie, így kipihentebbé válhat.
Ez a helyzet újraértékelését követelné meg az anyától. Ha ez nem történik meg, az anyai gondoskodás nem reflektív, vagyis nem a kontextustól függ, mondhatnám azt is, hogy nem a csecsemő vagy gyermek fejlődési szükségleteinek, hanem az anyai gondoskodás ideájának függvénye. Ez egy nehéz mondat, és nagyon provokatívnak érezhetik a szülők. Mégis érdemes egy kicsit elgondolkodni rajta és alapul venni, hogy a csecsemő- és kisgyermekkor egy nagyon dinamikus fejlődési folyamatban zajlik, ehhez kellene alkalmazkodnia az anyai gondoskodásnak.
A második esetben egyrészt az anya bízik az őt körülvevő társas támogatóhálóban, másrészt képes segítséget kérni. Mindkettő arra utal, hogy az anya biztonságos kötődéssel jellemezhető.
A kisbaba megfelelő gondoskodásban részesül és megnyugszik, az anya pedig kipihente magát. Mindkét esetben megtörtént a gyermek szükségleteinek kielégítése, a gyermek megnyugodott, az anya kipihentté vált. Az első esetben kötődő nevelést alkalmazott az anya, a második esetben nem, de ugyanúgy kielégültek a gyermek szükségletei (közelség és érintés iránti igény), vagyis a gyermek kötődési rendszerét nem zavarta meg semmi. Hogy miért nem, ahhoz meg kell értenünk a kötődés kialakulásának folyamatát.
.
HOGYAN KÖTŐDIK EGY GYERMEK?
.
A kötődés interaktív folyamat, nem csupán a gyermek kötődési rendszere aktiválódik a szülést követően, hanem az anyai kötődési viselkedéses rendszer is, vagyis maga a kötődés egy dinamikusan alakuló kölcsönhatás eredménye.
A csecsemő kötődési rendszere akkor aktiválódik, amikor számára ismeretlen helyzettel találja szemben magát, ismeretlen személy veszi körül, ismeretlen hely vagy ismeretlen, így kiszámíthatatlan esemény. Ebben a helyzetben a csecsemő a szülő – elsődleges gondozó – közelségét igényli, legtöbbször belecsimpaszkodik anyjába. Az anyai gondoskodói rendszer szintén akkor aktiválódik, amikor az anya úgy érzékeli, hogy a csecsemő veszélyhelyzetben van. Ez nem csupán azt jelenti, hogy a baba egyedül maradt a pelenkázón és leeshet, hanem azt is, hogy olyan személyek vagy ingerek veszik körül, akik az anya szerint a csecsemőt megijeszthetik vagy veszélyesek lehetnek rá. Ilyenkor az anya a csecsemőbe csimpaszkodik, és nem ereszti karjából, nem távolodik el tőle. Ez a helyzet a kívülálló számára érthetetlennek tűnhet, mivel az ijesztő és fenyegető ingert (személyt, helyzetet, stb.) ő nem érzékeli, csupán az anya szubjektív megítélésén múlik. Ismét hozzunk példát. Az anya dühös a saját szüleire, mert véleménye szerint nem megfelelően nevelték őt, ő mindenképpen máshogy szeretné csinálni a saját gyermekével.
Természetes módon mégiscsak találkozik nagyszülő és unoka, de a szülő számára a nagyszülő „veszélyes” közeg, így nem adja a kezükbe, nem távolodik el a csecsemőtől. A csecsemő ennek a távolodásnak a szabályozására nem képes, ezt a szülő teheti meg, vagyis különbséget kell tennünk az anya számára ijesztő és a csecsemő számára ijesztő tárgyak, személyek, események között.
Amennyiben a csecsemő számára az anya biztosítja a megnyugtatást, modellt nyújt ahhoz, hogyan kell az érzelmeket szabályozni, akkor is, ha kezdetben ezt a megnyugtatást ő biztosítja. Kialakul egy belső meggyőződés a csecsemőben – preverbális szinten, szavak nélkül –, hogy a világban bízhatok, félelem és veszély esetén segítséget kérni és kapni megengedhető – ez maga a biztonságos kötődés, vagyis annak biztos tudata, hogy a világ egy biztonságos hely, ahol olyan kapcsolatok vesznek körül, melyben nem kell aggódnom és félnem, hogy megbántanak.
A természetes érési folyamat előrehaladtával a csecsemő elkezdi felismerni anyja arcát (kb. 6-7 hónap) és tudja, hogy baj esetén ő segít, vagyis elsődleges fontossággal bír ekkor a szülő jelenléte.
És a csecsemő nem tudja, hogy ha az anya nincs jelen, akkor nem véglegesen tűnt el, vissza fog menni, mert nem tudja emlékezetében tartani a szülő vizuális képét. Ha nincs ott, soha többé nem is lesz – hiszi, kétségbeesik és addig sír, amíg fel nem tűnik újra a szülő (szeparációs szorongás), akiről tudja, hogy a megnyugvása forrása. A szülő pedig síráskor odamegy a gyermekhez és megnyugtatja, tovább növelve azt a hitet, hogy baj esetén segítséget nyújt, érzelmileg elérhető.
A kötődés akkor lesz biztonságos, ha a szülő észleli, vagyis kellően szenzitív a gyermek jelzéseire, helyesen értelmezi azokat, és viselkedését ennek megfelelően szabályozza.
.
Nézzünk erre is egy példát!
A 9 hónapos kisbaba a szomszéd nénihez nem szeretne odamenni, és ahogy anyja megpróbálja átadni a szomszéd néninek, heves sírásba kezd. Ez normál körülmények között arra ösztönzi az anyát, hogy vegye vissza a gyermeket. Ha azonban úgy értelmezi az anya, hogy a csecsemő ellenáll neki a sírással, hiszen ezáltal nem tudja a szomszéd néni kisgyermekek iránti legyőzhetetlen vágyát kielégíteni, aki majd azt mondja, hogy elkényezteti már most a gyermekét, a csecsemőjét sírva otthagyja a szomszéd néni karjaiban. Vagyis bár észlelte a sírást, mégsem értelmezte azt megfelelően, és magára hagyja a szomszéd néni karjaiban a síró csecsemőt (miközben lehet, hogy ő is kényelmetlenül érezte magát). Ez azt jelenti, hogy a csecsemő és az anya nincsenek összehangolva, vagyis az anya érzelmi elérhetősége nem biztosított. Egy ilyen helyzettől egy csecsemő sem lesz szorongó kötődésű, de ha sok ilyen félrehangolt helyzet fordul elő, akkor a biztonságos kötődés lehetősége csökken.
.
VANNAK EGYÉNI KÜLÖNBSÉGEK A KÖTŐDÉSBEN?
.
Természetesen vannak. Léteznek a biztonságosan kötődő gyermekek és felnőttek, akik bátran kifejezik, hogy segítségre van szükségük és hisznek abban, hogy segítséget is kapnak. Emellett léteznek a szorongóan kötődő gyermekek és felnőttek, akik viselkedése attól függ, hogy milyen típusú és gyakoriságú volt a szülő-gyermek kapcsolatban a korábban ismertetett félrehangoltság, vagyis hogy mennyire értette félre a szülő a gyermek megnyilvánulásait és ennek mentén mennyire volt képes/képes volt-e a megnyugtatásra.
.
HONNAN TUDHATOM, HA A GYERMEKEM NEM JÓL KÖTŐDIK HOZZÁM/AZ APÁHOZ?
.
Sok jele van a biztonságos kötődésnek, például az, hogy a gyermek könnyen illeszkedik közösségbe, könnyen alakít ki közeli kapcsolatokat társaival, megbízik másokban és rászolgál társai bizalmára. Ennek az az alapja, hogy önértékelése pozitív. Az is fontos, hogy kritika esetén nem esik teljesen kétségbe, nem értékeli le saját magát, hanem viselkedését módosítja. Fontos továbbá, hogy képes a szeparációra: kisgyermekkorban rövid időre, óvodáskorban pedig a hosszabb szülői távollétet is jól kezeli, érzelmileg kiegyensúlyozott.
Az apához való kötődés időben később jelenik meg, mint az anyával való kötődés, a második életév után. Akkor optimális a helyzet, ha az anyával való biztonságos kötődés alapozza meg az apához való kötődést. Míg az anyai kötődés az elsődleges szükségletek kielégítését biztosítja és ennek mentén alakul a biztonságos kötődés, az apával való kapcsolat a közös játékok, az apai bevonódás mélysége mentén alakul ki, az alakítja, hogy az apa mennyire hozzáférhető a gyermek számára. A gyermek megpróbálja az apát bevonni a játékos kapcsolatba a második életév folyamán és kapcsolatuk annak függvénye, hogy ez a bevonódás mennyire sikeres. Ehhez szükséges, hogy az anya ezt a kapcsolatot érzelmileg lehetővé tegye, ne féltse a gyermeket az apával való kapcsolattól. Az apához való kötődés szabályozza a gyermeki agressziót, a viselkedési határok jelenlétét: törvény, fegyelem, autirotás.”
_________________________________
A többi karácsonyi ajándékkal ellentétben ez a könyv valódi, hosszantartó örömöt hozhat az otthonokba. Ajánlott 4 év alatti gyermekes szülőknek, várandósoknak, sőt kisgyermekekkel foglalkozóknak is tartogat meglepetéseket.
A könyv a Házi Gyermekorvosok Egyesülete szakmai ajánlásával jelent meg. Elnökük szerint segít egy egészségesebb nemzedék felnövésében. Ennél jobb célja nem is lehet.. Számos gyermekekkel foglalkozó szerző, a legkülönfélébb témakörökben leírta benne azokat a fontos tanácsokat, melyeket érdemes tudni a gyermek első 4 életévében.
forrás, további információk, kattints IDE.
______
