Barion Pixel

EZT tegyük, hogy a kicsi megkóstolja az ételt

Így segíts, hogy új ételeket kóstoljon meg

-működő és kontraproduktív taktikák-

.

Veleszületett ízpreferenciákkal születünk. A pici baba az új ízekre általában grimaszokkal reagál, amely teljesen normális (bővebben itt írtunk róla). A 2. év környékén az addig jól evő gyermek is elkezd kicsit bizalmatlanabb lenni. Nem csak az új ízekkel, hanem a „más” ízekkel is mit amint megszokott.

Ez az ún. neofóbiás korszak, ami teljesen normális megállója a gyermek fejlődésének.

Ez a viselkedés tette lehetővé, hogy az emberek 6-7OOO éve biztonságban voltak: nem ettek meg minden újdonságot, ami eléjük került. Aki hezitálás nélkül mindent a szájába vett amit talált, általában pórul járt. Tehát aki hezitál, ő túlél. Ez a viselkedés a kisgyermeknél az alapja az újtól/mástól való bizalmatlanságnak.

Érdekes, hogy más emlősöknél is megfigyelhető a neofóbia, nem csak az embereknél. Ez nem dac, hanem tulajdonképpen a szánkkal való védekezés.

A kérdés, hogy a gyermek vajon honnan fogja tudni, hogy amit kínálunk neki az nem egy mérges bogyó?

Onnan, hogy ismeri, felismeri, tapasztalatokat szerez vele (pl. látja hogy anya is megeszi).

Nem csak az új, a más is gondot okozhat. Pl. egy megszokott keksz egyben keksz, de ha már ketté van törve, az nem ugyanaz a keksz- elutasíthatja.

Türelem kell ehhez és megértés a szülők és a környezet részéről.

Ami nem működik:

-feladás: bebetonozódhat hogy ő ezt nem szereti, ezért sosem adjuk neki, a kör pedig egyre szűkülni fog

-kényszerítés, zsarolás, könyörgés, falattal „kergetés”, összehasonlítás, „csak nyald meg” (NEM kell a szájának hozzáérni, ha nem akarja. Magától fogja ezt megtenni, amikor készen áll rá és biztonságosnak véli)

Működő praktikák:

-nem adjuk fel. Ha valamit nem akar megkóstolni, számtalanszor újrapróbáljuk mással párosítva/más formában/más hőmérsékleten

-engedjük, hogy megtapasztalja, megismerje az adott alapanyagot: mossa meg, gurítsa, szagolja, nyomja szét a kezével, szedje le a termést, keverjen, gyúrjon, stb.

-minden étkezésre készítsük fel, ne az asztalnál derüljön ki, mit kap éppen- segíthet, ha az előkészületekbe bevonjuk (pl. „ma paradicsomos tészta lesz. Gyere, válasszunk tésztát, azután segíts nekem összenyomni a paradicsomokat. Van kedved megszagolni a bazsalikumot? Szedj belőle a kis kezedbe!” )

-nyugodj körülmények között kínáljuk újdonsággal, ne akkor amikor éhes. Ilyenkor (expozíció) sosem az a cél hogy egyből megkóstola (de nem is tilos!), hanem hogy megtapasztalja az étel/alapanyag tapintását/illatát/állagát/stb.

-mondjuk azt, hogy

„Nem muszáj kipróbálnod, de ha szeretnéd, nyugodtan!”

Nem jó azt mondani, hogy „nem kell megenned”.

A megenned helyett néha a „kipróbálni” szó működik inkább.

-reális elvárásokat támasszunk felé. Minden 3. kisgyermek szülei azt gondolják, ő válogatós evő. Nem tudnak megenni annyit, amennyit egy felnőtt és nem is szükséges. (info 1-5 éves gyermekek szülei számára)

-mutassunk példát, mi is kóstoljunk, és együnk egy asztalnál vele

mindig csak egy újdonságot mutassunk neki, és mindig legyen a tányérján olyan mellette, amit szeret és elfogad

-játékok az ételekkel (nem evés alatt, de az étkezőasztalnál):

  •          cékla nyomda

  •          fehérrépa/sárgarépa szálakat hámozóval vágni, elrejteni egy tálba kisebb játékokat, rá a répa, keresse meg benne (lencsével is szuper)

  •          bébiparadicsom gurítás

  •          nyárs készítése (színek szerint)

  •          szivárvány készítés különböző, színes összevágott alapanyagokból egy lapra

  •          gyümik összevágása, majd puzzle- kirakása, vagy torony építése belőlük

  •          mesék az ételekről, alapanyagokról

  •          dínó erdő (dínó játékok, a brokkolik a fák, vulkán rizsből, láva édesburgonyából , stb)

Ezekkel a módszerekkel a gyermek minden érzékszervét bevonjuk, szenzoros ingereknek tesszük őt ki. Minden gyermeknél más válik be, de a türelem mindegyiküknél lényeges.

Láthatjuk, hogy nem egyértelmű és gyors ez a folyamat, hiszen a kicsink most tanul, felfedez. Ebben kell őt támogatnunk, ahol az ő ütemében haladunk.

A válogatás, nem jól evés, csipegetés fontos téma még ebben a korosztályban.

A gyermekek táplálkozási és étkezési problémái a szülők és gyermekek közötti konfliktusok gyakori okai, és óriási aggodalomra adhatnak okot a szülők számára. Ezen gyermekek többségének étvágya és növekedési üteme azonban megfelel az életkoruknak.

Lukasz Rebeka
Lukasz Rebeka
dietetikus, csecsemő-szülő kapcsolati konzulens, a Kiskanál Kommandó alapítója Évek óta foglalkozik gyerekekkel, személyesen és online egyaránt segítve a szülőket. A célja, hogy a szülők etetés helyett megtanulják táplálni gyermeküket. Fő érdeklődési területe a koragyermekkori táplálási problémák és a hozzátáplálás. Nagy hangsúlyt fektet a legújabb szakmai ajánlásokra és a fejlődésre, ezért rendszeres résztvevője és előadója a hazai gyermekgyógyászati konferenciáknak. Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete Egészségértés díját 2018-ban vette át a Kiskanál Kommandóért, amely könyveit és kisokosait a Házi Gyermekorvosok Egyesülete és a Magyar Gyógyszerészi Kamara szakmailag ajánlja.

ÚJ KISOKOS

KISOKOSOK

Ingyenes letöltés

error: Vedd fel a kapcsoaltot velünk, ha szeretnéd átvenni anyagainkat.