Barion Pixel

A legjobb hozzátáplálási eszközök a táplálási szakértők szerint

A hozzátáplálás során azt érezheti a legtöbb szülő, hogy hatalmas a választék, és fogalma sincs, melyik tárgyat vegye meg a babájának. A pénztárcánkat nagyon gyorsan kiüríthetjük, ezért meg kell gondolni, melyek azok az eszközök, amelyek valóban szükségesek, és melyek azok, amelyek valójában feleslegesek és túlárazottak.

Gyermekdietetikusként több külföldi szakemberrel, táplálásterapeutával kapcsolatban vagyok, együtt dolgozzunk, és ismerem, használom az alábbi termékeket, és persze a szülők visszajelzéseire hagyatkozom.

Jöjjenek az ajánlott termékek, amelyek mindegyike díjnyertes (több tízezer amazonos véleményt láthatsz róluk), gyermektáplálási szakértők tervezték őket, imádják a szülők, hasznosak, és extrém fontos, hogy bevizsgáltak.

4-6 hónapos baba

Ha bárki azt mondta, hogy 6 hós kor előtt kezdjétek meg a hozzátáplálást, kérdezz rá, ennek pontosan mi az oka.

Nagyon ritkán van orvosi indok, de ekkor plussz segítség kell a babának az idő előtti tápláláshoz, ugyanis még nem rendelkezik azokkal az orál-motoros képességekkel, azzal a testtartással, koordinációval, hogy önmagától egy székbe ültetve biztonságosan tudjon enni.

A hatodik hónaptól lesz az evés tanult viselkedés, előtte ez inkább ösztönös, ezért a pici baba segítségre szorul.

Olvasd el, hogy mi történik ekkor (itt), és mikor érdemes elkezdeni a hozzátáplálást (itt.) 

6 hós kor körül egy egészséges baba táplálásához- hozzátáplálás elejéhez- szükség lesz:

  1. Székre. Ha még nem ül önállóan, akkor segítséggel ez használható a kezdetekről (vannak kiegészítők), vagy az első 1-2 hétben ölben etethető, de semmiképpen nem hátra döntve. A gerince a jól beállított evési pozíció alatt nem visel olyan súlyt, ami problémát okozna. Szerintem pénzkidobás a baba etetőszék. inkább javaslom a gyerekszéket, amit a kicsi felnőtt magasságig használni fog, azaz legalább 12 évig. Ezt folyamatosan állítani lehet mindenhol, hiszen a gyermek havonta más magasságú lesz, és a helyes evési pozíció nem lehet ugyanaz 6 hósan és 2 évesen ugyanaz (ITT olvass a helyes evési pozícióról, én ajánlom hozzá pl. a Hauck Alpha széket,  vagy a Stokke TrippTrapp széket amelyeket több, mint 1O évig az étkezőben lehet, ezen fog a nagylány/nagyfiú leckét is írni, hiszen a helyes ülés nem csak evésnél fontos). Fontos a biztonságos, feszülésmentes nyelésért, rágásért, és hogy az evési póz ne igényeljen nagy energiát, ne kelljen erre külön figyelnie. Próbáld csak ki, milyen hátra döntve, lógó lábakkal enni: a kicsit is zavarni fogja előbb-utóbb, úgyhogy inkább életkoronként állítható gyerekszékben gondolkodj. Tudom, az egyik nem olcsó, de ennyi ideig használható eszköz 1 sincs a gyermekgondozás alatt, több, mint 1O éves befektetés, megéri erre az egyre áldozni.
  2. Kanálra/evőeszközre.
    • pürés táplálásnál: START KANÁL (itt a link) ha szeretnéd te magad kanállal etetni 1-2 hétig, ajánlom az etetésterapeuták kedvelt kanalát, amelybe pont annyi püré fér, amit a baba pici szája tolerál, emiatt megfelelően keskeny és jó a hajlítottsága. Ez a te kezedbe való, nem a baba kezébe, és tényleg csak pár hétig kellhet, de addig tökéletes. Ha már eleve önállóan kanalaz a baba, ez nem szükséges nektek.
    • önálló pürés vagy darabos/BLW táplálásnál: ha a baba önállóan eszik a jó evési pozícióban, jöhet a saját eszköz, ami egy előkanál, a NUMNUM (itt a link). Ez többszörös díjnyertes, innovatív termék, amellyel a baba önállóan tud krémes, pürés állagot enni kanalazás mozdulata nélkül (hiszen 2 éves korig a csukló nem rotál, ezalatt csak mártogat a gyerek). Szuper bármilyen püréhez, zabkásához, krémes körethez, joghurthoz, tört zöldségekhez, mártásokhoz, stb.

  

  1. Tányérra: Bevizsgált legyen, ez nagyon fontos, hiszen az étellel érintkezve káros anyagok ebből igazán kioldódhatnak.
    • pürés baba: ajánlom a tapadásmentes változatokat (a szuper a Picúrtányér – itt a link), ahol a baba a kanalát meg tudja támasztani, nem csúszkál, és megfelelő az oldalának szöge.
    • darabos ételt evő baba: szintén legyen tapadásmentes, ne csúszkáljon, ha a kicsi hozzáér, megtámassza kis ügyeskedő kezeit, és biztosítsa a megfelelő expozíciós számot, azaz legyen osztott, így 3-féle ételt lehet beletenni. Ajánlom a díjnyertes Mini Babatálat (itt a link).
  2. Pohárra: a helyes ivási technika alatt a nyelvecske mozog, nincs lefogva, és a felső ajak sincs lefogva, nem szopogatás. A baba keze pici, így a pohárka átmérője ne legyen nagy, az olyan lenne, mintha mi minden nap sörös korsóból innánk fogó nélkül- az ujjait rá kell tudni teljesen hajtania, hogy stabilan mozgassa. Ajánljuk a MINI EZPZ Poharat (itt a link), ez picike, tökéletes az ivás tanulásához.
  3. Előke: ha a baba jól ül, jók az eszközök, nem lesz olyan maszatos, mint hinnéd, hiszen jobb lesz a koordinációja. Ha előke kell, én azt szeretem, amit a baba kevésbé vesz észre, és nem tartozik hozzá a gondolataiban az evéshez való beöltözés. Puha, kicsi, mosható előkék (pl. IKEA – ez az), nincs hangsúly, nem nehezek, nem érzi a baba, és nem hátráltatja.
  4. Rágóka: csillapítható a fájdalom, bizsergés, hiszen befolyásolja az evést. Ajánlom a Matchstik termékeket (itt a link), melyek díjnyertesek, speciális kialakításúak, nyugtatják az ínyt, fejlesztik a rágást.
  5. Konyhai eszközök
    • pároláshoz: a párolás az egyik technológia, de van mellette a több más technológia, melyet már ekkor is használhatsz: sütés, pirítás, stb. A sima konyhai lábasok, tapadásmentes serpenyők tökéletesek a babának, de ha párolni szeretnél (amit nem kell minden egyes nap), akkor a legjobb ár-érték arányú, amelyből ti is ehettek felnőttek, a Tefal Ingenio párolósokár (ez az). Pár ezer forint, és megold mindent, amit a nagy gépek, és nagyon egyszerű elmosni, nem színeződik el, nem ragad rá semmi. Hangsúlyozom, a tepsiben sült édesburgonya-husi ugyanolyan jó, mint a párolt.
    • pürésítéshez: ha pürésíteni szeretnél (egyneműre kell a krémes állagot), akkor is, ha a baba darabos táplálású, 1 éves kor alatt öklendezhet, ha a joghurtba pl. gyümidarab van), ajánlok olyat, ami egyszerű botmixer, de fém nyéllel. Legyen nagyobb teljesítményű. Szeretem azt, aminek nincs vezetéke, de ez nem mindenkinél szempont.
    • burgonyanyomó: ezzel a szuper eszközzel bármilyen főtt/sült zöldséget össze tudsz nyomni a szilárdabb pürék esetében, de tudod: legyen egynemű! Nem tudod ezzel összenyomni a husit, a friss gyümit.
    • fagyasztó zacsik: szeretem ezt és ezt, mivel teljesen lezárhatóak. Szuper lesz, hiszen igyekezz inkább több adagot készíteni minden főtt ételből, és egy részét porciózva lefagyasztani. A jégkockatartós megoldásnak nem annyira vagyok a híve, mert általában nem teljesen lezárhatóak, és átveszik a szagokat a bennük fagyasztott ételek.

 

Ajánlom szakemberek könyveit, videóanyagait a korosztályhoz:

  • Hozzátáplálás szakemberektől bestseller könyv- a Házi Gyermekorvosok Egyesülete ajánlásával  (link)
  • Hozzátáplálás a gyakorlatban (EZ TÖRTÉNIK a konyhában, link)
  • Szülőakadémia szakemberekkel (Házi Gyermekorvosok Egyesülete ajánlásával) – benne alvás, játék, nevelés, evés, fejlődés, betegségek, gyógynövények- 4 éves korig minden fontos témakör (link)
  • Allergének bevezetése a gyakorlatban: dr. Cseh Áron gyermek-gasztroenterológus segít, már ebben a korban is fontos lehet a megelőzés miatt (link)
  • Tejmentes Tudástár: dr. Cseh Áron gyermek-gasztroenterológus segít, hogy jó legyen a diéta, és ne legyen felesleges (link)

 

  •  NEM FELTÉTLEN AJÁNLOM: ami hátráltatja az evést- hosszú nyéllel rendelkező kanalak (nem kanalaz a baba még), csőrös itatók (a baba ezzel képes lehet nem megfelelő módon inni), cumisüvegből víz ivás (nem a helyes ivási technika a szopogatás, a nyelvnek mozognia kell ivás közben, nem lefogva lennie), bekötött szíjak, kagyló formája etetőszékek, nem legalább 1O fokozatban állítható székek, hatalmas-rugalmatlan előkék.

 .

7-9 hónapos baba

Nagyon sok szülő meglepődik amikor kiderül, hogy a 7-9 hónapos, egészséges babának már milyen ételeket kínálhatna valójában. Sokan abba a hibába esnek, hogy (ugyan a hozzátáplálás ilyenkor már 1-2 hónapja tart, de) még mindig kizárólag püréket, azokon belül is csak egy-, max két összetevős gyümölcs-, vagy zöldségpüréket kínálnak gyermeküknek. A kicsi fejlődése, készségei, ügyessége miatt pedig itt lenne lassan egy fincsi gofri ideje. De hogyan jussunk el idáig biztonságos módon? ITT OLVASD EL.

7-9 hós korú baba táplálásához szükség lesz:

-nagyjából a fentiek-

 

  1. Székre. Nagyrészt már önállóan ül, az egész talpa meg van támasztva, előre dől, könyöke az asztalon, csípője nem dől hátra. Szerintem pénzkidobás a baba etetőszék. inkább javaslom a gyerekszéket, amit a kicsi felnőtt magasságig használni fog, azaz legalább 12 évig. Ezt folyamatosan állítani lehet mindenhol, hiszen a gyermek havonta más magasságú lesz, és a helyes evési pozíció nem lehet ugyanaz 6 hósan és 2 évesen ugyanaz (ITT olvass a helyes evési pozícióról, én ajánlom hozzá pl. a Hauck Alpha széket,  vagy a Stokke TrippTrapp széket amelyeket több, mint 1O évig az étkezőben lehet, ezen fog a nagylány/nagyfiú leckét is írni, hiszen a helyes ülés nem csak evésnél fontos). Fontos a biztonságos, feszülésmentes nyelésért, rágásért, és hogy az evési póz ne igényeljen nagy energiát, ne kelljen erre külön figyelnie. Próbáld csak ki, milyen hátra döntve, lógó lábakkal enni: a kicsit is zavarni fogja előbb-utóbb, úgyhogy inkább életkoronként állítható gyerekszékben gondolkodj. Tudom, az egyik nem olcsó, de ennyi ideig használható eszköz 1 sincs a gyermekgondozás alatt, több, mint 1O éves befektetés, megéri erre az egyre áldozni.
  2. Kanálra/evőeszközre.
    • önálló pürés vagy darabos/BLW táplálásnál: ha a baba önállóan eszik a jó evési pozícióban, jöhet a saját eszköz, ami egy előkanál, a NUMNUM (itt a link). Ez többszörös díjnyertes, innovatív termék, amellyel a baba önállóan tud krémes, pürés állagot enni kanalazás mozdulata nélkül (hiszen 2 éves korig a csukló nem rotál, ezalatt csak mártogat a gyerek). Szuper bármilyen püréhez, zabkásához, krémes körethez, joghurthoz, tört zöldségekhez, mártásokhoz, stb. 
  1. Tányérra: Bevizsgált legyen, ez nagyon fontos, hiszen az étellel érintkezve káros anyagok ebből igazán kioldódhatnak.
    • pürés baba: ajánlom a tapadásmentes változatokat (a szuper a Picúrtányér – itt a link),, ahol a baba a kanalát meg tudja támasztani, nem csúszkál, és megfelelő az oldalának szöge.
    • darabos ételt evő baba: szintén legyen tapadásmentes, ne csúszkáljon, ha a kicsi hozzáér, megtámassza kis ügyeskedő kezeit, és biztosítsa a megfelelő expozíciós számot, azaz legyen osztott, így 3-féle ételt lehet beletenni. Ajánlom a díjnyertes Mini Babatálat (itt a link).
  2. Pohárra: a helyes ivási technika alatt a nyelvecske mozog, nincs lefogva, és a felső ajak sincs lefogva, nem szopogatás. A baba keze pici, így a pohárka átmérője ne legyen nagy, az olyan lenne, mintha mi minden nap sörös korsóból innánk fogó nélkül- az ujjait rá kell tudni teljesen hajtania, hogy stabilan mozgassa. Ajánljuk a MINI EZPZ Poharat (itt a link), ez picike, tökéletes az ivás tanulásához.
  3. Előke: ha a baba jól ül, jók az eszközök, nem lesz olyan maszatos, mint hinnéd, hiszen jobb lesz a koordinációja. Ha előke kell, én azt szeretem, amit a baba kevésbé vesz észre, és nem tartozik hozzá a gondolataiban az evéshez való beöltözés. Puha, kicsi, mosható előkék (pl. IKEA – ez az), nincs hangsúly, nem nehezek, nem érzi a baba, és nem hátráltatja.
  4. Rágóka: csillapítható a fájdalom, bizsergés, hiszen befolyásolja az evést. Ajánlom a Matchstick termékeket (itt a link), melyek díjnyertesek, speciális kialakításúak, nyugtatják az ínyt, fejlesztik a rágást.
  5. Konyhai eszközök
    • pároláshoz: már még kevésbé legyen hangsúlyos a párolás- a párolás az egyik technológia, de van mellette a sütés, pirítás, stb. A sima konyhai lábasok, tapadásmentes serpenyők tökéletesek a babának, de ha párolni szeretnél (amit nem kell minden egyes nap), akkor a legjobb ár-érték arányú, amelyből ti is ehettek felnőttek, a Tefal Ingenio párolósokár (ez az). Pár ezer forint, és megold mindent, amit a nagy gépek, és nagyon egyszerű elmosni, nem színeződik el, nem ragad rá semmi. Hangsúlyozom, a tepsiben sült édesburgonya-husi ugyanolyan jó, mint a párolt.
    • pürésítéshez: ha pürésíteni szeretnél (egyneműre kell a krémes állagot, akkor is, ha a baba darabos táplálású, 1 éves kor alatt öklendezhet, ha a joghurtba pl. gyümidarab van), ajánlok olyat, ami egyszerű botmixer, de fém nyéllel. Legyen nagyobb teljesítményű. Szeretem azt, aminek nincs vezetéke, de ez nem mindenkinél szempont.
    • burgonyanyomó: ezzel a szuper eszközzel bármilyen főtt/sült zöldséget össze tudsz nyomni a szilárdabb pürék esetében, de tudod: legyen egynemű! Nem tudod ezzel összenyomni a husit, a friss gyümit.
    • fagyasztó zacsik: szeretem ezt és ezt, mivel teljesen lezárhatóak. Szuper lesz, hiszen igyekezz inkább több adagot készíteni minden főtt ételből, és egy részét porciózva lefagyasztani. A jégkockatartós megoldásnak nem annyira vagyok a híve, mert általában nem teljesen lezárhatóak, és átveszik a szagokat a bennük fagyasztott ételek.

 

Ajánlom szakemberek könyveit, videóanyagait a korosztályhoz:

  • Hozzátáplálás szakemberektől bestseller könyv- a Házi Gyermekorvosok Egyesülete ajánlásával (link)
  • Hozzátáplálás a gyakorlatban (EZ TÖRTÉNIK a konyhában, link)
  • Szülőakadémia szakemberekkel (Házi Gyermekorvosok Egyesülete ajánlásával) – benne alvás, játék, nevelés, evés, fejlődés, betegségek, gyógynövények- 4 éves korig minden fontos témakör (link)
  • Allergének bevezetése a gyakorlatban: dr. Cseh Áron gyermek-gasztroenterológus segít, a megelőzés miatt (link)
  • Tejmentes Tudástár: dr. Cseh Áron gyermek-gasztroenterológus segít, hogy jó legyen a diéta, és ne legyen felesleges (link)
  • Darabos ételek bevezetése – gyermekdietetikus mutatja meg, hogyan biztonságos és egyszerű (link)

 

  • NEM FELTÉTLEN AJÁNLOM: ami hátráltatja az evést- hosszú nyéllel rendelkező kanalak (nem kanalaz a baba még), csőrös itatók (a baba ezzel képes lehet nem megfelelő módon inni), cumisüvegből víz ivás (nem a helyes ivási technika a szopogatás, a nyelvnek mozognia kell ivás közben, nem lefogva lennie),bekötött szíjak, kagyló formája etetőszékek, hatalmas-rugalmatlan előkék (nem kell elszeparálni a gyereket).

 .

1O-12 hónapos baba

Már elméletileg 4-6 hónapja felfedez, eszeget. Egy egészséges, normál fejlődésű baba ilyenkor már elég bátor, egyre önállóbb. Jó, ha egyedül, különösebb segítség nélkül, ÖNÁLLÓAN eszik.

Fontos, hogy megjelenik a csipesz/csippentő fogás, azaz a mutató-, és hüvelykujjával tartja a tárgyakat ÉS az ételeket. A falatoknak ehhez kell alkalmazkodniuk, ezt kell segíteniük, ezért megjelennek a kisebb, darabos ételek.

VIGYÁZZ: ne legyen a falat túl pici (pl. rizsszem/apró husi), mert a baba, amikor beveszi a szájába, nem fogja érezni, hol van azon belül: a rágás nem fog beindulni. Legyen a falat kb. 1cm x 1 cm nagyságú, még mindig puha, nem túl kemény.

Érett lesz kb. 12 hónapos korra a nyelésminta, és mivel már egy ideje gyakorolja az ekkora baba a darabos ételek evését, jöhet a keksz, a paprika, a pirítós, sajtkocka is.

ITT OLVASD EL, milyen a baba darabos táplálása ekkor.

1O-12 hós korú baba táplálásához szükség lesz:

  1. Székre. Önállóan ül benne, asztallap a köldöke magasságában, az egész talpa meg van támasztva, előre dől, könyöke az asztalon, csípője nem dől hátra. Szerintem pénzkidobás a baba etetőszék. inkább javaslom a gyerekszéket, amit a kicsi felnőtt magasságig használni fog, azaz legalább 12 évig. Ezt folyamatosan állítani lehet mindenhol, hiszen a gyermek havonta más magasságú lesz, és a helyes evési pozíció nem lehet  ugyanaz 1O hósan és 2 évesen ugyanaz (ITT olvass a helyes evési pozícióról, én ajánlom hozzá pl. a Hauck Alpha széket,  vagy a Stokke TrippTrapp széket amelyeket több, mint 1O évig az étkezőben lehet, ezen fog a nagylány/nagyfiú leckét is írni, hiszen a helyes ülés nem csak evésnél fontos). Fontos a biztonságos, feszülésmentes nyelésért, rágásért, és hogy az evési póz ne igényeljen nagy energiát, ne kelljen erre külön figyelnie. Próbáld csak ki, milyen hátra döntve, lógó lábakkal enni: a kicsit is zavarni fogja előbb-utóbb, úgyhogy inkább életkoronként állítható gyerekszékben gondolkodj. Tudom, az egyik nem olcsó, de ennyi ideig használható eszköz 1 sincs a gyermekgondozás alatt, több, mint 1O éves befektetés, megéri erre az egyre áldozni.
  2. Kanálra/evőeszközre.
    • önálló pürés vagy darabos/BLW táplálásnál: ekkor már jó, ha minden baba darabos ételt eszik kezdéstől független, de attól még a krémes-pürés ételek is jelen vannak az étrendben (mártások, zöldségpüré köretek, krumplipüré, zabkása, főzelékek, joghurtok, túrókrém, KÖRETEK „ragasztóval: bulgur/rizs szafttal/szósszal, stb.)- ezért a NumNum (itt a link) ehhez jó eszköz. A többi ételt a kezecskéivel fogja enni (itt a link).

  

  1. Tányérra: Bevizsgált legyen, ez nagyon fontos, hiszen az étellel érintkezve káros anyagok ebből igazán kioldódhatnak.
    • már jó, ha minden baba ekkorra darabos ételt eszik, ezért: a tálka, ami előtte van legyen tapadásmentes, ne csúszkáljon, ha a kicsi hozzáér, megtámassza kis ügyeskedő kezeit, és biztosítsa a megfelelő expozíciós számot, azaz legyen osztott, így 3-féle ételt lehet beletenni. Ajánlom a díjnyertes Mini Babatálat (itt a link).
  2. Pohárra: a helyes ivási technika alatt a nyelvecske mozog, nincs lefogva, és a felső ajak sincs lefogva, nem szopogatás. A baba keze pici, így a pohárka átmérője ne legyen nagy, az olyan lenne, mintha mi minden nap sörös korsóból innánk fogó nélkül- az ujjait rá kell tudni teljesen hajtania, hogy stabilan mozgassa. Ajánljuk a MINI EZPZ Poharat (itt a link), ez picike, tökéletes az ivás tanulásához. 1 éves kor után már jöhet a szívószálas kulacs, ezt szeretem: (LINK).
  3. Rágóka: csillapítható a fájdalom, bizsergés, hiszen befolyásolja az evést. Ajánlom a Matchstick termékeket (itt a link), melyek díjnyertesek, speciális kialakításúak, nyugtatják az ínyt, fejlesztik a rágást.
  4. Konyhai eszközök
    • pürésítéshez: ha pürésíteni szeretnél (egyneműre kell a krémes állagot, akkor is, ha a baba darabos táplálású, 1 éves kor alatt öklendezhet, ha a joghurtba pl. gyümidarab van), ajánlok olyat, ami egyszerű botmixer, de fém nyéllel. Legyen nagyobb teljesítményű. Szeretem azt, aminek nincs vezetéke, de ez nem mindenkinél szempont.
    • burgonyanyomó: ezzel a szuper eszközzel bármilyen főtt/sült zöldséget össze tudsz nyomni a szilárdabb pürék esetében, de tudod: legyen egynemű! Nem tudod ezzel összenyomni a husit, a friss gyümit.
    • fagyasztó zacsik: szeretem ezt és ezt, mivel teljesen lezárhatóak. Szuper lesz, hiszen igyekezz inkább több adagot készíteni minden főtt ételből, és egy részét porciózva lefagyasztani. A jégkockatartós megoldásnak nem annyira vagyok a híve, mert általában nem teljesen lezárhatóak, és átveszik a szagokat a bennük fagyasztott ételek.

 

Ajánlom szakemberek könyveit, videóanyagait a korosztályhoz:

  • Hozzátáplálás szakemberektől bestseller könyv- a Házi Gyermekorvosok Egyesülete ajánlásával (link)
  • Hozzátáplálás a gyakorlatban (EZ TÖRTÉNIK a konyhában, link)
  • Szülőakadémia szakemberekkel (Házi Gyermekorvosok Egyesülete ajánlásával) – benne alvás, játék, nevelés, evés, fejlődés, betegségek, gyógynövények- 4 éves korig minden fontos témakör (link)
  • Allergének bevezetése a gyakorlatban: dr. Cseh Áron gyermek-gasztroenterológus segít, a megelőzés miatt (link)
  • Tejmentes Tudástár: dr. Cseh Áron gyermek-gasztroenterológus segít, hogy jó legyen a diéta, és ne legyen felesleges (link)
  • Darabos ételek bevezetése – gyermekdietetikus mutatja meg, hogyan biztonságos és egyszerű (link)

 

  • NEM FELTÉTLEN AJÁNLOM: ami hátráltatja az evést- hosszú nyéllel rendelkező kanalak (nem kanalaz a baba még), csőrös itatók (a baba ezzel képes lehet nem megfelelő módon inni), cumisüvegből víz ivás (nem a helyes ivási technika a szopogatás, a nyelvnek mozognia kell ivás közben, nem lefogva lennie),bekötött szíjak, kagyló formája etetőszékek, hatalmas-rugalmatlan előkék (nem kell elszeparálni a gyereket).

.

1-3 éves kisgyermek

Hurrá, elmúlt 1 éves a gyerkőc!

Kisgyermekkorban a növekedés némileg lelassul, de a táplálkozás ebből a szempontból továbbra is a legfontosabb befolyásoló tényező. Új korszakba lépnek a kicsik, biztosan önállóan esznek (nyelnek, rágnak, ülnek, falatot képeznek, csippentenek, stb.) ÉS isznak.

Itt az idő, hogy az anyatejen (melynek nincs időkorlátja!) és a tápszeren (1 éves korig kell, ha csak nincs valami különösebb indok tovább kínálni) kívül a gyermek különféle ételeken keresztül biztosítsa tápanyagigényét!  Megjelenhet a válogatósság, amelyet ha nem jól kezelünk, krónikussá válhat, evészavarrá.

ITT OLVASD EL, mi történik ekkor a gyermek táplálásában.

.

1-3 éves korú kisgyermek táplálásához szükség lesz:

 

  1. Székre. Önállóan ül benne, asztallap a köldöke magasságában, az egész talpa meg van támasztva, előre dől, könyöke az asztalon, csípője nem dől hátra. Szerintem pénzkidobás a baba etetőszék. inkább javaslom a gyerekszéket, amit a kicsi felnőtt magasságig használni fog, azaz legalább 12 évig. Ezt folyamatosan állítani lehet mindenhol, hiszen a gyermek havonta más magasságú lesz, és a helyes evési pozíció nem lehet  ugyanaz 1 és 3 évesen ugyanaz (ITT olvass a helyes evési pozícióról, én ajánlom hozzá pl. a Hauck Alpha széket,  vagy a Stokke TrippTrapp széket amelyeket több, mint 1O évig az étkezőben lehet, ezen fog a nagylány/nagyfiú leckét is írni, hiszen a helyes ülés nem csak evésnél fontos). Fontos a biztonságos, feszülésmentes nyelésért, rágásért, és hogy az evési póz ne igényeljen nagy energiát, ne kelljen erre külön figyelnie. Próbáld csak ki, milyen hátra döntve, lógó lábakkal enni: a kicsit is zavarni fogja előbb-utóbb, úgyhogy inkább életkoronként állítható gyerekszékben gondolkodj. Tudom, az egyik nem olcsó, de ennyi ideig használható eszköz 1 sincs a gyermekgondozás alatt, több, mint 1O éves befektetés, megéri erre az egyre áldozni.
  2. Kanálra/evőeszközre.
    • 2 éves korig: a krémes-pürés ételek is jelen vannak az étrendben (mártások, zöldségpüré köretek, krumplipüré, zabkása, főzelékek, joghurtok, túrókrém, KÖRETEK „ragasztóval: bulgur/rizs szafttal/szósszal, stb.)- ezért a NumNum (itt a link) ehhez jó eszköz. A többi ételt a kezecskéivel fogja enni (itt a link).
    • 2 éves kortól: Ikea KALAS (link), minden színben, villa-kanál-kés verzió szuper jó.

  

  1. Tányérra: Bevizsgált legyen, ez nagyon fontos, hiszen az étellel érintkezve káros anyagok ebből igazán kioldódhatnak.
    • már jó, ha minden baba ekkorra darabos ételt eszik, ezért: a tálka, ami előtte van legyen tapadásmentes, ne csúszkáljon, ha a kicsi hozzáér, megtámassza kis ügyeskedő kezeit, és biztosítsa a megfelelő expozíciós számot, azaz legyen osztott, így 3-féle ételt lehet beletenni. Ajánlom
      • 1-2 éves kor között: a díjnyertes Mini Babatálat (itt a link).
      • 2 éves kor felett bármeddig: a legtöbb díjat elnyert tálat gyermekeknek, ez az, amit minden ovis, sulis, bölcsis imádni fog, a HappyMat (itt a link).
  1. Szívószálas kulacsra: A szívószálból való ivás megtanulása fontos fejlődési mérföldkő, amely fejleszti az ajak és az állkapocs iváskor való helyes mozgását és elősegíti a beszéd fejlődését. Az ezpz Szívószálas Tanulókulacs (ITT A LINK) megtanítja a kisgyermekeket inni egy nyitott pohárból, és emellett biztonságosan megtanul szívószállal inni, ami igen előnyös.
  2. Konyhai eszközök
    • fagyasztó zacsik: szeretem ezt és ezt, mivel teljesen lezárhatóak. Szuper lesz, hiszen igyekezz inkább több adagot készíteni minden főtt ételből, és egy részét porciózva lefagyasztani. A jégkockatartós megoldásnak nem annyira vagyok a híve, mert általában nem teljesen lezárhatóak, és átveszik a szagokat a bennük fagyasztott ételek.

 

Ajánlom szakemberek könyveit, videóanyagait a korosztályhoz:

  • STOP Válogatósság – evészavar, vagy válogatós viselkedés okai, kezelése, otthoni tanácsok, módszerek a szülőknek (link)
  • Szülőakadémia szakemberekkel (Házi Gyermekorvosok Egyesülete ajánlásával) – benne alvás, játék, nevelés, evés, fejlődés, betegségek, gyógynövények- 4 éves korig minden fontos témakör (link)
  • Tejmentes Tudástár: dr. Cseh Áron gyermek-gasztroenterológus segít, hogy jó legyen a diéta, és ne legyen felesleges (link)

..

Remélem segítettem, hogy ne legyen felesleges kacat otthon. Mi folyamatosan bővítjük a termékeinket, és csak olyanokat kínálunk a szülőknek, amelyek elismertek és jók. Nem kell belőlük, csak 1, mert nem használódnak el évek alatt sem.

Tudom, hogy esküszik több szülő erre vagy arra, de érdemes tudni, hogy ez babafüggő is. Egy mindenáron enni akaró baba, aki egészséges, jók a képességei, ügyes, temperamentumos, bármivel fog tudni enni eleinte- de olyan lesz, mintha te talicskával akarnál hegyet mászni. Nagyon meg akarod mászni azt a helyet, ezért tolod, tolod, de egy idő múlva eleged lesz. Ekkor jöhet az evés elutasítása, mocorgás a székben, kiabálás, csapkodás – más oka is lehet, de amíg nem jó a póz, ezt tedd rendbe először-. Adjuk meg a babának, hogy könnyedén sétáljon fel a hegyre, biztonságos felszereléssel, ami nem hátráltatja, így az apróbb bukkanókat könnyen fogja venni, és felér a tetejére: megtanul enni.

A fenti termékeket szívből ajánlóm ehhez.

Szakembereink azon vannak, hogy a legújabb táplálási infókat megosszák veletek, szülőkkel, így a gyermek táplálása örömteli, és buktatóktól mentes lehet.

Lukasz Rebeka
Lukasz Rebeka
dietetikus, csecsemő-szülő kapcsolati konzulens, a Kiskanál Kommandó alapítója Évek óta foglalkozik gyerekekkel, személyesen és online egyaránt segítve a szülőket. A célja, hogy a szülők etetés helyett megtanulják táplálni gyermeküket. Fő érdeklődési területe a koragyermekkori táplálási problémák és a hozzátáplálás. Nagy hangsúlyt fektet a legújabb szakmai ajánlásokra és a fejlődésre, ezért rendszeres résztvevője és előadója a hazai gyermekgyógyászati konferenciáknak. Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete Egészségértés díját 2018-ban vette át a Kiskanál Kommandóért, amely könyveit és kisokosait a Házi Gyermekorvosok Egyesülete és a Magyar Gyógyszerészi Kamara szakmailag ajánlja.

KÖZELGŐ ESEMÉNYEK

ÚJ KISOKOS

KISOKOSOK

Ingyenes letöltés

error: Vedd fel a kapcsoaltot velünk, ha szeretnéd átvenni anyagainkat.
+